A mester, aki az ipariban szobafestő-mázolóként szabadult, fogta a hengert és a meszelt fallal csodákat művelt.
Ha az emlékeim nem csalnak meg, akkor még a nyolcvanas évek közepén is divat volt a “hengerelt fal”. A szobafestő-mázoló először lemeszelte a falat, majd hengerrel színes mintát vitt fel. A feladat bonyolultsága abból fakadt, hogy egy mozdulattal kellett a hengert a falon végighúzni, mert a minta nem lehetett szakadozott, és ráadásul egyenesen is kellett vezetni a hengert, mert a legkisebb ferdülés is zűrzavart okozott.
Bonyolultabb mintákhoz több henger kellett, amelyet a megfelelő sorrendben kellett végighúzni a falon. Egy somogyi faluban egy már-már műalkotásnak számító hengerrel készült falfestést találtam, ráadásul nem is szobafalat, hanem a tornácot díszítette az etnoművész. Über retro!





Ilyen a festő gumihenger, lassan ritkaságnak számít:





Meg mindig vannak olyan festok akik ertik es csinaljak ezt a technikat. Anyosom kb egy honapja festetett ki, termeszetesen hengerelt minta is kerult fel a bordur ala. :)
Ez tényleg a vályogfal ruhája volt, ugyanis régen a vályogfalakat nem glettelték, hanem tapasztották, azaz sárral simították viszonylag simára. Mondom viszonylag. Azt aztán meszelték, oltott mésszel, és a hengerelt mintázat volt hivatva eltüntetni a meszelt fal egyenetlenségeit. Persze a tégla falon is szépen mutatott ez. A festőknek, és a meszelő asszonyoknak sokféle ilyen hengere volt, lehetett ilyet a régi kölcsönzőkből is kölcsönözni, és a mesterek is cserélgették egymás között. Az egyszerűbbek egyszínűek voltak, de volt olyan henger is, ami egyszerre több színt húzott. Mint ott az egyik képen látszik is, hogy négy különféle színnel lehetett egyszerre hengerelni. Aztán volt olyan is, hogy kétféle mintát húztak a falra, egymás után, két színnel. Egy- egy szép görgőzött fal a meszelőasszony, vagy a festő jó ízlését dicsérte. Az én szüleim házánál is ilyen volt, még a kilencvenes évek közepén is. ( aztán eladták azt a házat) Vidéken, falusi házaknál nem olyan kuriózum ez, mint ahogy az innen Pestről látszik. :)
Az én nagymamámnak minden szobáját ilyen hengerrel díszítették. Volt egy csodálatos kék virágokkal, a kék szoba még most is előttem van. Ilyen hengereket a bolhapiacon láttam. Különben meg nagyon szépre bukkantál!
@rozi: Most festek egy lakást ma éppen hengerezéssel és vonalazással díszítettem,egy szobát holnap egy másikat.
Párom édesanyjának ugyanilyen mintával – színnel volt kifestve a lakása, “abban” az időben ezek nagyon elegánsnak számítottak.
Papírmintával, vagy sablonnal is készítették.