Jan Garbarek a Bazilikában

Vidra

music-garbarek

Van úgy, hogy futólag megismerkedsz valakivel, akit aztán soha többé nem látsz, de kapsz tőle valami nagyon fontosat. Így kaptam Garbareket is majdnem húsz éve.

Statisztikailag nagyjából esélytelen, hogy az északi jazz, meg egyáltalán a jazz ennyire zsenge korban bejöjjön bárkinek is, de nálam egyből célba talált, és maradt a fülem egyik csücske azóta is. Meg vele együtt minden fafúvós hangszer.
Jan Garbarek norvég szaxofonos, már 60 elmúlt, és úgy fújja, hogy az ember elfelejt minden sztereotípiát, ami az északiak unalmas, vértelen, érzelemmentes habitusára vonatkozhat. Egyébként ha körülnézünk a skandináv mitológiában, van ott néhány veszett temperamentumú istenség, szóval csak ne tévesszen meg senkit a nyugodt felszín. Garbarek zenéje egyszerre vidámítja és szomorítja a lelket, felkavar, elsimít, fáj és felszabadít, én pedig nem tudom megunni.

Több évtizedes pályafutása során jobbnál jobb zenészekkel fogott kísérleti társulásokba, keverte a jazzt norvég népzenével és egyházi zenékkel is. Viszonylag sokszor lépett fel Magyarországon, én három koncertjét láthattam, és a mai napig a legmeghatározóbb koncertélményem (mármint nem a Garbarek-koncertek közül, hanem minden koncertem közül) az volt, amikor a Bazilikában lépett fel, talán pont tíz évvel ezelőtt a Hilliard Ensemble énekegyüttessel. A műfaj és a helyszín kombinációja telitalálat.

Remélem, most újra megkapom azt a hangulatot: május 27-én megint a Bazilikában zenél Jan Garbarek, ismét a Hilliard Ensemble társaságában. A jegyár kellemetlen, de az előzmények alapján bízom benne, hogy most se fogom megbánni.

Kedvcsinálónak-ismerkedésnek legyen itt egy viszonylag ismertebb darabja, a Brother Wind March, koncerten:

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra