term ID:
parent cat ID:32
parent cat ID 1:
post ID:11991
category_32 #d3e60c

A Facebook-story – a világ legfiatalabb milliárdosa

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

A Facebook-story – a világ legfiatalabb milliárdosa

Myreille - Publikálva:

Szinte egyik napról a másikra Mark Zuckerberg anarchista hackerből a korszak meghatározó webguruja lett, és egy óriás cég vezérigazgatója. A filmesek úgy tartják, hogy az ember sorsdöntőbb napjáról érdemes filmet csinálni. A Social Network – A közösségi háló több ember, sőt az egész emberiség sorsdöntő napját mutatja be. Túlzás nélkül, a Facebook megszületésének fontossága ahhoz mérhető, amikor az ember a Holdra lépett. A Social Network forgatókönyvét Aaron Sorkin írta Ben Mezrich The Accidental Billionaires című könyvének ötlete alapján. A filmet David Fincher rendezte. Az eredmény egy izgalmas dráma, amiben kapcsolatok jönnek létre és mennek tönkre, amiben ott a teremtés és a pusztítás, a küzdelem, a kis és nagy igazságok, és azok a közösségi formák, melyek meghatározzák korunkat. A filmben a valóság és a fikció igen szövevényesen tekeredik, nehéz eldönteni, melyikből jutott több, az érintett ifjú milliárdos, Mark Zuckerberg pedig nem teszi helyre a dolgokat. A filmben nem pozitív figura és nem egy közösségi ember. Valószínűleg ilyen az életben is. Jobban ért a számítógépek nyelvén, mint az emberekén. Mindezeken felül egyértelmű tény, hogy Mark Zuckerberg a 21. század zsenije.

Social Network - A közösségi háló

2003 egyik őszi éjszakáján megváltozott a világ. A Harvard egyetem fiatal diákja, egy tehetséges számítógép programozó, a 19 éves Mark Zuckerberg (Jesse Eisenberg) szakítás utáni sértettséggel és néhány sör társaságában leült számítógépe elé, és egy új ötlettel állt elő. Akkor még nem a Facebook született meg, de egyértelműen az a valami, amiből később a világ legnagyobb közösségi szájt lett. Kollégiumi szobából indult, hamarosan eljutott a világ legtávolabbi szegletéig, átalakította az emberiség közösségi élményét és kommunikációs forradalmat robbantott ki. Társa volt ebben legjobb barátja, Eduardo Saverin (Andrew Garfield), aki a pénzt adta a kezdő vállalkozáshoz, valamint szerepel a történetben a Napster feltalálója, Sean Parker (Justin Timberlake). De ott vannak a Winklevoss ikrek (Armie Hammer és Josh Pence), a harvardi diáktársak, akik azzal vádolják Zuckerberget, hogy valójában az ő ötletüket nyúlta le. Mindenkinek megvan a saját, igaznak hitt verziója a Facebook-sztoriról. Ami tény: hat évvel később Mark Zuckerberg a világ legfiatalabb milliárdosa, kevés igazi baráttal és számos hosszú jogi csatározással. A film nem lineáris, múlt és jelen között ugrálunk, hol a kollégiumban vagyunk, hol egy tárgyalóban ügyvédek társaságában, ám ez még izgalmasabbá teszi a drámát. Zseniális sztori és remek film a Facebookról, a barátság anatómiájáról, a sikerről, a magányról és a társadalmi változásokról, amit néhány fiatal idézett elő. Social Network – A közösségi háló>>

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra