élni, lenni, szeretni, enni, horgolni | moksha.hu

term ID:
parent cat ID:1861
parent cat ID 1:44
post ID:11897
category_44 #ff9500

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Turista Budapesten: Déli pályaudvar

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Turista Budapesten: Déli pályaudvar

Myreille - Publikálva:

Szutykos és a szétesés szélén áll, pedig szép és a 70-es évek építészetének emblematikus épülete. Ami a fővárosiaknak már a Balaton előszele, az nekem a főváros kapuja. (A Déli pályaudvarról indulnak és ide érkeznek a dunántúli vasútvonalak.) Sokáig utáltam azért, mert piszkos és büdös, ám egyszer megláttam aranyló őszi fényekben, nagyon hasonlóakban, mint most, amikor fényképzetem. Mellesleg csak kicsivel öregebb nálam. A Déli pályaudvar épületét Kővári György tervezte, ő követte el a Skála áruház és a Kőbánya-Kispest metróvégállomás épületét is. A Déli pályaudvar épülete két lépésben készült: 1963-ban egy kisebb várócsarnokot építettek és a vasbeton lépcsősort a Vérmező felé, a második ütemben, 1970-1975 között épült a fejépület. Az építésznek nem csak a Vérmező-Krisztina körút és az Alkotás út közötti szintkülönbséggel kellett megküzdenie, de a 2-es metróvonal végállomását is csatlakoztatnia kellett az épülethez. Az épület jelenlegi és egyre romló állapota miatt nehéz észrevenni szépségeit, pedig az üvegfala megszakítás nélkül fut végig a homlokzaton, ez a megoldás napjainkban is divatos, és visszatükrözi a vár panorámáját, a várócsarnokból pedig nyüzsgő hangyaboly a város.

[wp_geo_map]

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra