Az időjárás kedvez a levéltetveknek, ám kevés katica jár felénk, így más megoldást kellett találni.
Egészen kétségbeesetten mentem be kedvenc virágboltosomhoz, hogy valami mérget vegyek a “kamilla jellegű virágon” szaporodó levéltetű kolóniára. Legnagyobb meglepetésemre annyit kérdezett vissza, hogy vegyszert vagy háziszert szeretnék. Egyértelműen háziszert, ha lehet. Erre letépett a jegyzettömbből egy papírt és felírta:
fél liter víz
2 evőkanál cukor
2 evőkanál ecet
2 evőkanál mosogatószer
“A vizet, a cukrot, az ecetet és a mosogatószert, bármilyen mosogatószer lehet, össze kell keverni, majd néhányszor le kell permetezni vele a növényt. Az egyik vevőmtől kaptam a tippet, az orchideán én is kipróbáltam, gondolom más növényeken is működik.” – mondta.
Jelentem, működik. Tegnap kétszer permeteztem le a keverékkel a növényt és a növény él, bár a virágok kissé elfáradtak, a levéltetűk se mutatnak sok életerőt.
Állítólag a csalánlevélből főzött erős tea is jó levéltetvek ellen – valóban, én se láttam még soha csalánon levéltetűt -, a hideg teával kell néhányszor lepermetezni a növényt és a tetveknek annyi. (Azért nem ezzel a módszerrel próbálkoztam, mert városban, ráadásul az ötödiken nehézkes csalánt találni, de aki próbálta, erősítse meg, hogy működik…)
A levéltetvek ellen megelőző védekezést is lehet folytatni. Ha a levéltetvek kedvenc eledele – mondjuk a rózsa – mellé levendulát ültetünk, akkor a levéltetvek távol tartják magukat a növényektől.
Nyomtatás



én most gyomok ellen a sima ecetes permetezéssel próbálkozom. valami hatása úgy tűnik, van, de még mindig kísérleti stádium. levéltetűvel szerencsére nem találkoztam – sok a kertben a katica
Én benn tartottam katicát, de elengedtem. Ha tudtam volna, hogy most jön ez a rossz idő, nem teszem. A módszert köszi, én is küzdök a levéltetűkkel, persze csak panelnagyságban, de akad elég a kilencediken is! :) Friss csalánból kellene azt a teát készíteni, nem jó filterből? :)
Sziasztok!
Kipróbáltam az egyveleget, sajnos nekem nem hatott. Sőt, jobban jöttek a cukorra a hangyák is. :-(
Milyen növény volt, amelyen nem használt, és kinti vagy benti volt?
Én ezüstkolloiddal mentesítettem a hibiszkuszt. Az arányt nem tudom csak találomra kevertem ki.
kb. 2 dl vízbe két evőkanállal tettem. Mivel nem volt szórófejű flakonom ezért egyesével mostam le a leveleket. Egyelőre tetű mentes.
@Rózsafa: Én azt gondolom a sima vizes lemosás is ugyanolyan jó hatásfokú lett volna. :)
hiszen gyakorlatilag leszedegetted a tetveket a levelekről…
Valóban lemostam a leveleket mert a munkahelyemen nem volt hozzá flakonom. Majd tanácsolni fogom mindenkinek, hogy ne használjon irtószert, hiszen a víz is jó. Köszi a meglátást.
Bár továbbra is azt hiszem, hogy az ezüstkolloid jótékony hatása azért közre játszott. Nagyfokú fertőtlenítő folyadék.(Torokgyulladásra is kiváló)