Az időjárás kedvez a levéltetveknek, ám kevés katica jár felénk, így más megoldást kellett találni.
Egészen kétségbeesetten mentem be kedvenc virágboltosomhoz, hogy valami mérget vegyek a “kamilla jellegű virágon” szaporodó levéltetű kolóniára. Legnagyobb meglepetésemre annyit kérdezett vissza, hogy vegyszert vagy háziszert szeretnék. Egyértelműen háziszert, ha lehet. Erre letépett a jegyzettömbből egy papírt és felírta:
fél liter víz
2 evőkanál cukor
2 evőkanál ecet
2 evőkanál mosogatószer
“A vizet, a cukrot, az ecetet és a mosogatószert, bármilyen mosogatószer lehet, össze kell keverni, majd néhányszor le kell permetezni vele a növényt. Az egyik vevőmtől kaptam a tippet, az orchideán én is kipróbáltam, gondolom más növényeken is működik.” – mondta.
Jelentem, működik. Tegnap kétszer permeteztem le a keverékkel a növényt és a növény él, bár a virágok kissé elfáradtak, a levéltetűk se mutatnak sok életerőt.
Állítólag a csalánlevélből főzött erős tea is jó levéltetvek ellen – valóban, én se láttam még soha csalánon levéltetűt -, a hideg teával kell néhányszor lepermetezni a növényt és a tetveknek annyi. (Azért nem ezzel a módszerrel próbálkoztam, mert városban, ráadásul az ötödiken nehézkes csalánt találni, de aki próbálta, erősítse meg, hogy működik…)
A levéltetvek ellen megelőző védekezést is lehet folytatni. Ha a levéltetvek kedvenc eledele – mondjuk a rózsa – mellé levendulát ültetünk, akkor a levéltetvek távol tartják magukat a növényektől.



én most gyomok ellen a sima ecetes permetezéssel próbálkozom. valami hatása úgy tűnik, van, de még mindig kísérleti stádium. levéltetűvel szerencsére nem találkoztam – sok a kertben a katica
Én benn tartottam katicát, de elengedtem. Ha tudtam volna, hogy most jön ez a rossz idő, nem teszem. A módszert köszi, én is küzdök a levéltetűkkel, persze csak panelnagyságban, de akad elég a kilencediken is! :) Friss csalánból kellene azt a teát készíteni, nem jó filterből? :)
Sziasztok!
Kipróbáltam az egyveleget, sajnos nekem nem hatott. Sőt, jobban jöttek a cukorra a hangyák is. :-(
Milyen növény volt, amelyen nem használt, és kinti vagy benti volt?
Én ezüstkolloiddal mentesítettem a hibiszkuszt. Az arányt nem tudom csak találomra kevertem ki.
kb. 2 dl vízbe két evőkanállal tettem. Mivel nem volt szórófejű flakonom ezért egyesével mostam le a leveleket. Egyelőre tetű mentes.
@Rózsafa: Én azt gondolom a sima vizes lemosás is ugyanolyan jó hatásfokú lett volna. :)
hiszen gyakorlatilag leszedegetted a tetveket a levelekről…
Valóban lemostam a leveleket mert a munkahelyemen nem volt hozzá flakonom. Majd tanácsolni fogom mindenkinek, hogy ne használjon irtószert, hiszen a víz is jó. Köszi a meglátást.
Bár továbbra is azt hiszem, hogy az ezüstkolloid jótékony hatása azért közre játszott. Nagyfokú fertőtlenítő folyadék.(Torokgyulladásra is kiváló)
Szia!
Nagyon örülök annak , hogy ilyen könnyen el lehet intézni ezeket a kártevőket.Nagyon jó az oldal.
de egy kérdésem lehet:a leándert lehet levélen szaporítani?
Előre is köszönöm:Vera
@Németh Veronika: Szia! Leandert csak hajtásról lehet szaporítani. Akkora hajtást kell levágni, ami zöld, leszúrni földbe, dunsztba tenni és várni, amíg kihajt.
Sajnos a levendulás módszer mégsem tökéletes. Pont ebből a megfontolásból ültettem a rózsákat és levendulákat egymás mellé… és csak bámulok micsoda tetű-szaporulat van. Szóval köszi a tippet, már kezdem is főzni a csalánteát :-)
Nem jön be a csalán,pedig itt aztán van,igazi érett büdi lével fújtam,csak híztak. Csináltam mosószeres vízzel az sem jött be. Most beáztattam csikket avval próbálom.
Valéria azt nem tudom a tea jó .-e én úgy tanultam áztatni.Én már kora tavasszal áztatom és vitamin”" gyanánt is használom.
Kérdés.Leandereim barnás vöröses lett,vissza vágtam.Szárakat érdemes.-e ledugni?
Köszönöm.Jó munkát mindenkinek.Cicus.
Nekem működött!!! Olyan tetvesek lettek egy hét alatt a balkonnövényeim, hogy ki akartam őket dobni. De aztán adtam egy esélyt ennek a csodaszernek, és bevált. Annyit hozzátennék, hogy zöld színű tetű volt rajta, aminek fehérek a “csemetéi”, nem a fekete. Most tesztelem másik növényen, amin fekete színű tetű van, remélem ott is beválik. :)
@bluemoon: Szeretném tudni,hogy aki már meg próbálta,az milyen eredménnyel járt?.Nem baj ha ez a keverék belefolyik a virág földjébe?
@Tóth Erzsébet: Cukor-ecet-mosogatószer elegyet nem kell vastagon felvinni, éppen csak annyira, hogy megmaradjon a leveleken.
Sziasztok,
a fenti leírásokból nekem úgy tűnik, hogy növényenként és tetűfajtánként változhat, melyik csodaszer hatékony. Nekem sajnos a (eddig gyönyörűséges) falra futó vadszőlőm van tele a fekete színű/fehér petéjű fajtával, jellemzően a legfrissebb apró levélkéket, hajtásokat zabálják és petézik tele. A tő körbe van ültetve levendulával, semmit sem ért. Levendulaszappanos lefújás minden reggel: szerintem jót röhögtek rajta a tetvek. Mosogatószeres egyveleg: semmi hatás. Bagólé: úgyszint. Biola (drága szintetikus rovarirtószer): szépen elszárasztotta az alsó leveleket, amúgy fenti hatás. Van-e valakinek feketetetűs vadszőlője és más bevált háziszere??? :-)
Olvastam egy blogban, hogy megpucolt fokhagymát lehet a földbe dugni, mert a növény valamennyi illóolajat felszív, és a levéltetvek utálják. Erre el is tűntek. Azt nem tudom, nem árt – e a növénynek, de max ha elmennek a tetvek, ki lehet szedni a fokhagymákat.
Sziasztok!
Már elhasználtam a szobanövényeimre a tél folyamán 2 flakon Vape levéltetű elleni szert, csak nem szabadultam meg tőlük. Pedig én nem is látom a bestiákat, sem a levelek színén, sem a fonákján. Viszont látom repkedni őket, s a hullákat is az ablaknál, permetezés után. Jó sok növényem van a lakásban, mindenféle. Most kipróbáltam ezt a keveréket, jó büdös lett tőle, de legalább filléres cucc. :) Köszönöm! :)
Sziasztok!
Miután már én is az összes csodaszert kipróbáltam, és az apró vendégek csaknem akartak eltűnni, egy blogban olvastam a szappanos vízről, hát nálam csodát tett. :-) Sima szappant áztattam kicsit vízben, majd lefújtam a növényt. 1-2 nap alatt a legkisebb zugból, levéltőből szóval mindenhonnan távoztak, és azóta sem tértek vissza!