Kis bolondság: cipőmágia a Műcsarnokban

“Én azt mondanám, ebben a mai világban kell egy kis bolondság ahhoz, hogy az ember normális maradjon.” (Gábor Zsa Zsa)  

A cipők tagadhatatlanul a művészet határmezsgyéjén mozognak, sokszor az iparművészet és a magas művészet senkiföldjén – én is nehezen döntöttem el, hogy ez a cikk az art vagy a gardrób kategóriába kerüljön -, miközben a legtöbb nő szívéhez az út egy cipőn keresztül vezet a legbiztosabban. Ráadásul most a a cipő az asztalra a Műcsarnokba vitrinek alá kerültek.   A cipők helye a ruhatárban valahol irracionális, hiszen alapvető funkciója az lenne, hogy megvédje a lábat. Ám elég megnézni egy “kis fekete” tűsarkút és minden nő pontosan tudja, hogy mennyi szenvedést okoz az, hogy megmutassuk egyéniségünket, szenvedélyeinket és lázadásunkat.  A fél nyarat azzal töltöttem, hogy megfelelő szandált vegyek magamnak, mert a régi elszakadt, majd most átálltam a bokacsizma keresésre és ebbe is már több órám van, de bokacsizmám még nincs. Miért számít, milyen a cipő? Miért nem elég hogy “csak” betölti funkcióját és kényelmes?

  A cipő “oxigén”, akármennyi fájdalmat is okoz, mert rólunk mesél. Aki egyszer beleszeretett a cipőkbe, igazán sohase szabadul. Volt abban valami végtelenül (és megmagyarázhatatlanul) katartikus, amikor Zaha Hadid limitált szériában készült cipőjét – amitől pár éve írtam -, élőben láthattam, még akkor is, ha a lábamra nem húzhattam.

A Műcsarnok Kamaratermében megrendezett Cipőmágia (Shoe Magic) kiállítás tágan értelmezi a cipőt. A kiállítótérben akadnak hordható darabok, cipőszobrok és olyan kísérletek, amelyek túlmutatnak azon, amit eddig a cipőről biztosan tudni véltünk. Van szandál, amely elpusztult medúzákból és van, amely banánhéjból és zúzott banánfarostból készült. Mindezek mellett pedig jól elférnek Peter Popps cipői és Erik Cox gumi cipőtalpakból készült képe vagy a Sneaks című párizsi edzőcipőkről készült gyűjteménye. A kiállított darabok között szerepel egy Papp Laurától és egy Paulovics Dóra Ivonntól. A kiállításmegnyitó előtt pedig összefutottam Vágó Rékával (természetesen saját tervezésű cipőjében volt a Wink x Vágó Réka kollekcióból) és elújságolta, hogy hamarosan ő tart majd tárlatvezetést a kiállításon. A vitrinek után a padlón, lábban végződő cipőket is megnéztem. A cipőtervezőket, művészeket könnyű volt kiszúrni és az újságírókat is. (Remélem, az én cipőmet is lefotózta valaki, mert én elfelejtettem.) Imádom ezt a bátorságot:

Itt pedig egy híres művész és egy ismert újságíró cipője látszik:

“Néha az életet nehéz megérteni… és vannak napok, amikor maga a megértés tűnik nehezebbnek. Ezek azok a pillanatok, amikor kétségbeesetten szükségünk van a cipőnkre, és egek… mindennap újat vehetünk fel! 24 év nagykereskedelmi cipőtervezés után még sosem éreztem ennyire szükségét annak, hogy a ránk erőszakolt mindennapi kulturális értékekkel szembefordulva tervezzek.” (Péter Popps) A Cipőmágia nem azoknak szól, akik a cipő történetére kíváncsiak vagy a legújabb trendekre kíváncsiak, hanem azoknak, akik szeretik a cipőket és hajlandóak a lázadásra, szűknek érzik a kereteket és kíváncsiak. A válaszokat nem itt fogják megtalálni – az amúgy is 42 -, de érdekes benyomásokat szereznek majd és jobban fogják szeretni a kedvenc cipőjüket. Én legalábbis így voltam.

A Cipőmágia kiállítás 2017. október 22-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.