Fashion hotel ezernyi kinccsel Budapest szívében. Olyan jó otthonosan nem otthon lenni. Az Alta Moda Fashion Hotel épületét (Budapest V. kerület Nádor utca 13.) Hild József tervezte 1841-ben. A ház belső udvarából, körfolyosóról lehetett megközelíteni a lakásokat. Először a 19. század második felében építették át az épületet, a földszint plusz két emeletre rákerült egy harmadik lakószint is, majd az 1903-as terveken már négy emeletes ház látható. A homlokzata ekkor nyerte el végleges karakterét, melyet kisebb-nagyobb változtatásokkal a mai napig őriz. A második világháború alatt bombatalálat érte az épület utcai, déli frontját. Az újjáépítés során az épület lépcsőházát megfordították, majd a háború után lakók helyett különböző szocialista vállalatok irodái költöztek az épületbe. Utolsó nagyobb átalakításon az 1960-as években esett át, amikor a gangos folyosós közlekedési rendszert teljesen megszüntették, és az irodafunkciónak megfelelőbb, zárt belső folyosós rendszerré alakították át. A jelenlegi tulajdonos 2007-ben vásárolta meg az ingatlant, és kérte fel Bencze Árpád építészt a tervek elkészítésére, valamint a BIVA inspiration belsőépítész stúdiót a kreatív koncepció kidolgozására.
![altamoda06](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda06-1.jpg)
Gyönyör a Sugar!-ból - Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda04](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda04-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda05](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda05-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda08](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda08-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda07](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda07-1.jpg)
Stílusok keverednek, női mosdó - Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![bivainspiration_altamoda_bujnovszky01](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/bivainspiration_altamoda_bujnovszky01-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:copyright Bujnovszky Tamás)
![bivainspiration_altamoda_bujnovszky2](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/bivainspiration_altamoda_bujnovszky2-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:copyright Bujnovszky Tamás)
![bivainspiration_altamoda_bujnovszky3](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/bivainspiration_altamoda_bujnovszky3-1.jpg)
Kincsek a világ minden részéről... - Alta Moda Fashion Hotel (photo:copyright Bujnovszky Tamás)
![bivainspiration_altamoda_bujnovszky4](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/bivainspiration_altamoda_bujnovszky4-1.jpg)
Szárazföldi óceánjáró, bár engem inkább Toszkánára emlékeztet - Alta Moda Fashion Hotel (photo:copyright Bujnovszky Tamás)
Az épület legelképesztőbb része a 28 méter magas csigalépcső, amely a pinceszinti wellness teret köti össze a legfelső emelettel. A tér megvilágítása kihívást jelentett. Jánosi András, a LUMO concept kortárs lámpatervező stúdió designere kedvese gyöngy nyakékét vette alapul – híven a ház “fashion” küldetéséhez –, és komponálta meg a 118 db, 3 féle méretű kerámiagömbből összeállított csillárfüzért, Gyöngyös márkanéven. A nyers lépcső, a kovácsolt vas korlát, a csíkos tapéta és a Gyöngyös együtt, igazi műalkotás.
![altamoda010](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda010-1.jpg)
Gyöngyös - Desing: Jánosi András - Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda011](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda011-1.jpg)
Gyöngyös - Desing: Jánosi András (innen van benne valami starwarsos) - Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda19](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda19-1.jpg)
Alta Moda Fashion Hotel (photo:Myreille)
![altamoda20](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2010/12/altamoda20-1.jpg)