Anya lettem: Végre megint itt a szeptember

A Facebook falam tele van büszke anyukák iskolába igyekvő gyerekeinek a képeivel, ám sehol egy elpukkantott pezsgő. Lehet, hogy csak én vagyok őrülten boldog?

A nyári szünet 10 hete éppen olyan idegeskedős-szétcincáló lett, mint ahogyan várható volt. 2 hetet nyaraltak a nagyinál a gyerekek, 8 hetet pedig cirkuszi zsonglőröket megszégyenítő elszántsággal egyensúlyoztunk (a férjemmel) a munka és a gyerekek között. Borzasztóan nehéz és kimerítő volt. Végtelenül boldog vagyok, hogy vége, és a mai nappal új élet kezdődik. Vagy visszatér az élet az élhető kerékvágásba. Jöhet a rutin. A reggeli kapkodás, a suli-ovi kör, majd nyolckor a csendes házban az első kávé, nyugodtan, élvezettel. Végre nem kell ebédet főzni és szinte megállás nélkül lehet dolgozni négyig. Lehetőségem van elmélyülni és gondolkodni 3 percnél hosszabb időre is. Négykor nyugodt szívvel állhatok fel és mehetek el a gyerekekért, nem nyomasztanak a megoldatlan feladatok, az időhiány és félretett projektek. Amikor hazaérünk, képes vagyok a gyerekeimre figyelni, lelazulni. Nem marcangol szét a káosz. Nem kell azon rágódnom, hogy anya akarok lenni, vagy a munkával akarok foglalkozni. Mindkettőt akarom és végre mindkettő belefér az életembe annyi kompromisszummal, ami könnyel vállalható. Nem túlélni kell a hétköznapokat, hanem meg lehet élni. Tudom, hogy mindenki azért szomorú, mert véget ért a nyár, én azonban annak örülök, hogy – juhé és hipp-hipp-hurrá – végre itt az ősz és elkezdődött a suli. Ez a nap pezsgőt érdemel! Ki koccint velem?