Pontosítok: pár hét múlva 42 leszek. Az új cipőmtől néhány barátnőmnek magasra szaladt a szemöldöke, mások egy “Jó a csukád!”-dal elintézték.
Húsz évvel ezelőtt nem volt annál nevetségesebb negyvenes nő, mint aki velúr combcsizmába próbálta belepréselni magát és vádliig csúszott méltósággal kapaszkodott elmúlt fiatalságához. Akkor megfogadtam, hogy én sohasem leszek ilyen. (Vagy legalábbis megpróbálom elkerülni a hasonló helyzeteket.) Méltósággal fogom viselni a kort és nem akarok másnak látszani, ami vagyok. Viszont a “kort” nem lehet érezni és a “ki vagyok” is sokkal nehezebb kérdésnek bizonyult, mint gondoltam. Újra és újra definiálnom kell magam és a felszínen jelentkező “éles kanyarok” (pl. új frizura, hízás-fogyás, sok fekete, színes nadrág, tűsarkú bokacsizma vagy kényelmes sportcipő) hosszabb belső tipródás, önelemzés eredménye. Valamit feladok, valamit megtalálok. Csiszolódom, mint a gyémánt, vagy olykor bojt vagyok a papucs orrán, olykor meg kifordított bundakesztyű.
Hónapokig nézegettem egy piros-korall edzőcipőt, amit arcpirítóan drágának találtam, de úgy gondoltam, hogy éppen ez a szín kellene a fekete cuccaimhoz. Kivártam, hogy akciós legyen, majd végül vettem egy szürke, nagyon kényelmes, rohangálós cipőt. Az is megy a feketéimhez, de praktikusabb a reggeli rohangálásaimhoz. (Arra már rájöttem, hogy nem az a nő vagyok, aki képes akkor is tűsarkút húzni, amikor leviszi a gyerekét az oviba és szeretem a kényelmes cipőket.) És amikor már úgy gondoltam, hogy jó időre letudtam a cipővásárlást, szembejött a fehér-arany Skechers. Egyetlen logikus érvem se volt mellette, de királylányosan csillogtak az arany részei, a fűzője csodálatosa széles, a talpa vastag filigrán arany csíkkal, de igazán végem akkor lett, amikor beleléptem. Mintha felhőn sétáltam volna. Talán, ha kicsit emlékeztet volna kamaszkorom dorkóira, könnyen lemondtam volna a csillogásról. De életem egyik legkényelmesebb cipőjében egyetlen érvem maradt a fehér-arany cipő ellen: Hordhatok negyvenévesen olyan cipőt, amit húszéves popsztárokkal reklámoznak? És ha igen, akkor mihez? (Igen, az egyből azonnal két aggodalomra okot adó kérdést gyártottam.)
Mert két ok az aggódásra mindig hatékonyabb, ha le akarom beszélni magam valamiről, mintha csak egy lenne. De végül úgy döntöttem, hogy a fehér-arany Skechers kortalan és egyszerűen csak vagány, ráadásul minden nő, aki vágyik rá, én pedig titkon vágytam rá, megérdemel egy arany vagy ezüst cipőt. (Sőt, talán nem is egyet!) A mihez hordhatom már nehezebb kérdés volt, mert egyetlen fehér ruhám sincs és nem is tervezem ilyen irányba bővíteni a ruhatáramat. Először a fekete, virág mintás, nyári nadrággal próbáltam ki, majd mohazöld földig érő szoknyával. Mindegyikkel működik. Klasszikus kék farmerrel is jó lesz.
De a legjobb, hogy jól érzem magam a cipőben. Ez én vagyok! Én most ilyen vagyok! (Talán a ruhatáramat is érdemes újragondolnom…)
