Intim fejlövés

Myreille

Végre egy jó magyar film, borzasztó sajtótájékoztatóval. A férjem finoman felhúzta szemöldökét, amikor ebéd után egy budapesti table dance klubba indultam. Én se értettem, miért kell nekem kényelmetlen széken ülni, észrevenni a port a lámpákon, és szembesülni azzal, hogy a ribanctanya végtelenül kiábrándító délutáni fényben. Csak a felét hallottam a “beszélgetés az alkotókkal” műsorszámból, de a pulton felejtett forgatókönyvben követhettem mindent. A semmitmondó szavak közben egyetlen dologra figyeltem fel. Szajki Péter, a film forgatókönyvírója és rendezője, azt mondta, hogy őszinte filmet akart forgatni. Na ja, gondoltam, a férfiak mindig őszinték, ha a farkukról van szó.

Már a film első kockái erősek, hatásosak. Aztán az ügyesen megírt párbeszédek jó gördítik tovább a filmet és bontják ki a történetet. Az Intim fejlövés alacsony költségvetésű film (7 millióból készült) és én már régóta mondogatom, hogy magyar filmeseknek ilyen mozit kellene csinálni. Nem amerikával versenyezni, nem közönségfilmnek álcázott silány szart a nép elé szórni, hanem tartalmas, mély filmeket készíteni. Filmszatíra. Nekünk való. Állítom még exportálható is. A szex minden nyelven érthető és soha el nem évülő probléma. Legutóbb a Szerelemtől sújtva volt ilyen briliáns.

Azt hittem, hogy a bár, ahol lányok táncolnak az asztalon, nagyon vidám hely. De kiderült, a férfiak nem élni járnak oda, hanem búsulni. Az Intim fejlövésben négy férfit ugyanabban a bárban talál az éjszaka. (Hopp, megvan a magyarázat a sajtótájékoztató helyszínére: ott forgatták a filmet. Éjszakai hangulatban sem fényesebb.) Mind a négynek szexuális problémája akadt: túl kicsi a szerszám, hazudott női orgazmus, megcsalás, elhidegülés és követhetetlen női észjárás. (Szóval a szokásos.)

Bár a mozi a férfiakról szól, a nőkről is sokat mesél. Női szemmel mindig érdekes a férfiak fejébe és nadrágjába látni, és revideálnom kell az álláspontomat, Szajkinak tényleg sikerült őszinte filmet csinálnia. Sőt, ezzel másik célját is elérte, hat. Hat a nézőre, felkavarja az állóvizet, de mégsem nyomasztó. A nézőtéren akadt egy kis zavar: Illik most röhögni? Tragédiák bontakoznak ki előttünk, mi meg röhögünk. Igen, ez egy ilyen film. Kacagva bújik a bőröm alá.

Intim fejlövés hivatalos oldala

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra