term ID:
parent cat ID:32
parent cat ID 1:
post ID:46401
category_32 #d3e60c

Lupo, a farkas, aki meg akarta változtatni a színét

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Lupo, a farkas, aki meg akarta változtatni a színét

Myreille - Publikálva:

Orianne Lallemand megteremtette Lupo-t, a farkast, akinek igazán meglepő ötletei vannak és nem fél ezeket megvalósítani. Magyarul most két kötet jelent meg. A kötetek érdekessége, hogy pufi borítót kaptak, mintha bébiknek készült lapozó lenne, pedig a nagyobbaknak, a 3-5 éves korosztályról szólnak. lupo01 Lupo először a színét akarja megváltoztatni – Lupo, a farkas, aki színt akart váltani -, mert nem tetszett neki a bundája színe, túl unalmasnak találta. Kipróbálta a zöldet, a pirosat, a rózsaszínt, a barnát, de a többi szín még ennyire se voltak találóak. A történet nem túl bonyolult és semmi meglepő nincs benne – legalábbis felnőtt szemmel -, ám nagyon fontos témát dolgoz fel gyereknyelven, kedvesen: önmagunk elfogadását. lupo02 lupo03 A másik kötet, Lupo, a farkas, aki nem akart gyalog járni, inkább ismeretterjesztő:  a közlekedési eszközöket veszi végig. és Lupo mindegyiket ki is próbálja, közben pedig a hónapokon is végigmegyünk. Persze, a megfelelő közlekedési eszközt kiválasztani legalább olyan bonyolult, mint színt váltani, mert mindennel van valami baj. lupo04 lupo05 Éléonore Thuiller illusztrációi követik a szövegek kedves-mulatságos hangulatát, így a Lupo-történetek igazán szórakoztató mesék esti felolvasáshoz vagy elsősöknek önálló olvasáshoz.

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra