Versek apró lázadóknak, de leginkább az ő szüleiknek

Myreille

Nem is apró lázadóknak írta Varró Dániel a legújabb verseit, hanem egyenesen nekem, mi több az én életemről és az én gyerekeimről.

Persze, nem arról van szó, hogy Varró Dani családi barátunk lenne és versben mondaná el az életünket, hanem arról az egyetemes szívásról tapasztalatról, amit minden szülő megszerez gyermeke 4-5 éves koráig. Tehát, amikor Varró Dániel az ő Misi fiáról vagy fiának ír, az olyan, mintha belőlem szólna, csak én nem tudok ilyen klassz ritmust és rímeket, de a tapasztalatok, az élmények és az érzések összekoccannak.

Éppen ezért esett úgy, hogy amíg a férjemmel felváltva kapkodtuk ki egymás kezéből a könyvet, hogy felolvassuk egymásnak a verseket, a gyerekek elmentek játszani és csak arra jöttek vissza, amikor könnyeinket törölgetve megállás nélkül nevettünk.

Manó Könyvek

Manó Könyvek

 

Van ez a kicsike ember,
veri a szüleit szemmel.
“Tomboljál, romboljál, pusztíts!”
“Nem! Inkább jó leszek juszt is.”

A versek humorosak, fülbemászóak, a rímek szórakoztatóak. Nem túl elegánsan azt is be kell vallanom, hogy annyiszor forgattam át a vékony kötetet, hogy a versek szinte már a fejemben ragadtak, de még akkor se tudtam volna egyetlen sors se írni Maros Krisztina illusztrációiról. Lehetetlenség a rajokra figyelni, annyira csilingelnek, szaladnak a versben a szavak, dübörög a ritmus, hogy minden más háttérbe szorult. Pedig Maros Krisztina illusztrációi bájosak, kedvesek és a kötethez illően viccesek, csak a versek annyira jók egyszerű fehér papíron is “eladnák” magukat.

Az Akinek a kedve dacos verseskötet a Dacoskodóval indul, majd jön a Vadulgató, a Szeszélyeskedő, a Menetelgető és a Kirándulgató. A kistesó című versre Zsombor fiam is odafigyelt személyes érintettsége miatt, majd nevetett a Baciluskergetőn és a Bömbölgetőn. A Felelgetőre felidézte a Nem, nem, hanem-et, majd kérte a következő verset, ami a Barátkozó. A limerikek előtt a férjem megköszörülte a torkát – ez a versforma ennyi figyelmet mindenképpen érdemel – én meg nem túl hercegnősen visítva röhögtem a következő strófán:

Vagány kis dzsedi volt Obi Van,
legnagyobb májer az oviban.
Ivott egy vizet-
“Kérek még tizet!
De olyat, amiben bubi van!”
(Varró Dániel: Lovagos limerikek)

A Parancsolgatónál eszembe jutottak a szombat reggelek, az Öltöztethetetlenkedőnél pedig az elmúlt 6 évem minden napja, naponta legalább kétszer. A Szerepjátszogató egyszerre volt vidám és gúnyos, majd jött az Öt jó autó és a Hetvenkedő. Az Utazgató és a Hol alszik a villamos már kétségbeejtően közel volt a kötet végéhez, még szerencse, hogy volt egy Számoló, egy Türelem-visszaszámoló (az egyik kedvenc versem ebből a gyűjteményből) és egy Magyarázkodó.

A Magyarázkodó egy-egy sorát azóta is citáljuk és van is rá okunk bőven.

A végére maradt a “fürdés”, avagy Hogy készül a palacsinta?, A dackorszak vége és az Altató Misinek. És amikor a gyerekek ágyba kerültek, akkor mi a férjemmel újra elolvstuk a verseket és röhögtünk csendben, veszettül.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra