Bódog, a Pirosorrú két és fél éve tette be hozzánk a négy mancsát.
Azóta rengeteget tanultam a kutyákról, magamról és az emberekről is.
Akinek kutyája van, az rengeteget tud róla beszélni. Sőt, kutyások egymást közt csak elvétve érintenek más témát, vagy ha bármi másról is beszélnek, előbb-utóbb azért belekerül a kutya. A világ felosztása számunkra a hétköznapokban könnyedén leegyszerűsödik kutyások és nemkutyások táborára. A világ azonban mégsem egyszerű, mert a kutyások nem szükségszerűen szeretik egymást, és a nemkutyások sem automatikusan ellenségei a kutyásoknak. És akkor a kutyákról még nem is szóltunk.
Mondom én, jó sok történet, tapasztalat és kérdés gazdájává is válik az, aki egy (kettő, három) kutya gazdája lesz. Nem kívánok Csányi Vilmos vagy Konrad Lorenz babérjaira törni, nem vagyok szakértő, tenyésztő vagy kutyakiképző, de mostanában sokat beszélgettem kezdő kutyás, kutyára régóta vágyó, kutyáktól félő és kutyákhoz értő emberekkel, és emiatt gondoltam, hogy Bódog segítségével érdemes lehet az itt olvasó kutyásokkal és nemkutyásokkal megosztani a kutyás lét mellett és ellen szóló érveket, sztorikat, megfontolandó dolgokat, és mindent, aminek valami köze is lehet a kutyákhoz. Előre jelzem: a téma szinte kimeríthetetlen.
Bódog tehát ezentúl a Mokshára is betrappol majd időnként a gyakran saras lábaival, negyven kilójával, póráz és szájkosár nélkül, szőrfergetegben, de nem kell tőle félni – erre majd mindenki rájön, aki megismeri.
