Ultramodern, minimalista háznak tűnik, azonban ennél sokkal vagányabb a koncepció. A homlokzat még nem a ház… A 91 négyzetméteres ház Tokyo tartományban, Katsushika egyik kis utcájában, hagyományos házak között áll. A két szintes ház kívülről csupán ultramodern formáival és vakító fehér színével tűnik ki, azonban belső terei sokkolóan újszerűek. A Takeshi Hosaka Architects tervezte épület INSIDE OUT nevet kapta, ugyanis a kockaház belsejében nem csak fák és bokrok nőnek, hanem a házon belül van egy másik ház, illetve a ház héján belül különálló kocka egy-egy szoba. Hagyományos értelemben a háznak nincs teteje, a külső, ház formájú burok és belső ház közötti tér “bevilágító ablakként” működik. Ugyanis a nagy, eltolható üvegablakok nem közvetlenül az utcára nyílnak, hanem a ház külső héjára, így a ház intimitása sem szenved csorbát. A nap azonban nem süthet mindig felülről, így a homlokzaton látható ablakok és ajtók kitárásával további fényt lehet a házba engedni, illetve be lehet engedni a külvilágot is. Ezek után végkép nem meglepő, hogy a ház szerves része a létra, amely a tetőre visz fel. A háznak, amely körül egy óriási, ház formájú és magas “kerítés” található, elég egy jelzés értékű kerítés. Látszólag ez a ház nyitott a külvilágra, a valóságban viszont intim és zárt sziget a nagyvárosban.
![hosakatakeshi04](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi04-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi03](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi03-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi05](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi05-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi06](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi06-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi07](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi07-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi08](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi08-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)
![hosakatakeshi02](https://www.moksha.hu/wp-content/uploads/2012/01/hosakatakeshi02-1.jpg)
INSIDE OUT House/Tokió/Takeshi Hosaka Architects (Fotó: Takeshi Hosaka Architects)