Tizenöt évvel ezelőtt olvastam először az Elveszett próféciákat, de most, mielőtt a minisorozatot megnézem, újra el kell olvasnom.
Terry Pratchett – Neil Gaiman: Elveszett próféciák (Good Omens)
Végtelen sikítás, 2004.01.25.
Mostanában sok jut a nevetésből. Neil Gaiman és Terry Pratchett könyvét az Elveszett Próféciák-at olvasom. “Isten nem kockázik az univerzummal; saját felfoghatatlan játékát játssza, amit ő talált ki. Ez a többi játékos (értsd: mindenki) szemszögéből leginkább egy érthetetlen és bonyolult pókerjátszmához hasonlít, amit koromsötét szobában játszanak üres kártyalapokkal, végtelen tétekkel, és egy osztóval, aki nem mondja el a szabályokat, viszont végig mosolyog.”
Azóta is ez az egyik kedvenc képem a sorsról és a szabad akaratról.
Hosszú évekig lehetetlen volt megszerezni az Elveszett próféciákat. Nekem is előbb lett egy angol nyelvű példányom, mint magyar. 2011-ben olvastam újra, amikor az Agave gondozásában megjelent, és most, hogy jön a minisorozat – amit biztosan megnézek, hiszen Neil Gaiman maga írta a sorozatot és aktívan közreműködött a készítésben -, újra fogom olvasni.
Terry Pratchett – Neil Gaiman: Elveszett próféciák (Good Omens)/Agave
Mert akármilyen is a borítója – az első kiadásé bűn ronda volt, a mostani a sorozathoz igazított -, az Elveszett próféciák olyan könyv, amit az életben legalább egyszer érdemes elolvasni, de többször is megéri.
