A Birtokos eset blog akkor is a kedvencem lenne, ha Piszkét nem ismerném. De ismerem és meglátogattam. Érzelmes és képes riport. 10 éve ismerem, az egyik legjobb barátnőm és cinkosom. Emlékszem, milyen volt, amikor először találkoztunk, és emlékszem arra is, amikor először mesélt a Birtokról. Nem tudok elfogultság nélkül beszélni róla, de állítom, hogy mindennemű elfogultság nélkül is a blogja, a Birtokos eset a világ legjobb olvasmánya. Néhány napja meglátogattam és vittem a fényképezőgépemet is, hogy megmutassam, én milyennek látom a Birtokot. A verandán beszélgetéssel töltött időt nem fotóztam, azon kívül mindent: az apró részleteket, amelyek annyira jellemzőek rá, a birtok szépségét, a Főkutyát, aki simán ráül a lábamra, hogy őrizzen, és a rozsdafarkúakat, amelyek éppen a kicsiket etették az istállóban. A kert végtelen mennyiségű fotótémát kínált, de besegített az ebédhez is – régóta ígért nekem tabbouleh-t -, sőt, nélküle nem jöhetett volna létre a mojito sem. Csináltunk nőies csacskaságokat – erről mesélek még – és pokrócba burkolózva a csillagok alatt beszélgettünk hajnalig.

Kincsek a Birtokon (Fotó: Myreille)

Birtokos eset (Fotó: Myreille)

Ha elmondanám, már nem lenne titok… (Fotó: Myreille)

Csokis meggy került az üvegekbe (Fotó: Myreille)

Sok-sok régi kincs (Fotó: Myreille)

Konyhai csendéletek a Birtokon (Fotó: Myreille)

Volt csajos lazulás is, mojitot kaptunk hozzá, bár a fő vonalunk a vodka narancs. (Fotó: Myreille)

Az ebéd: tabbouleh (Fotó: Myreille)

Vidéki romantika: hagymavirág és designbogár (Fotó: Myreille)

Szalmaágyon nő az uborka és a krumpli is. (Fotó: Myreille)

Még mindig a kertben (Fotó: Myreille)

Istenségek és fiókákat etető madár, kilátás a verandáról (Fotó: Myreille)

A fotógén rozsdafarkú közelebb merészkedett, a kút pedig kerekes. (Fotó: Myreille)

Van abban valami bájosan rettenetes, amikor a főkutya az első szavamra megindul. Csak ne lenne félmamut nagyságú. (Fotó: Myreille)