A Fény városa – mátészalkai kaland

Radics Rozi

Mátészalkán, a szatmári mezővárosban New Yorkkal egy időben kapcsoltak villanyt. Utazás dédanyáink világába.

A hajdani Szatmár vármegyéből alig maradt valami, pedig nem is olyan régen az ország egyik büszkesége volt. Szatmárnémeti, Nagykároly, pezsgő városok ma már mind a határon túl találhatók. A Fény városa azonban határon innen maradt. Hazánkban elsőként 1888-ban Mátészalka úszott fényárban. A szatmári mezővárosban New Yorkkal egy időben kapcsoltak villanyt Dr. Szalkai Schwartz Pál házában.

Az áramot a Schwartz Mór által alapított Szalkai Gyártelep és Mezőgazdasági R.T. villanyáram – szolgáltató részlege biztosította. A Schwartz ház ma is ott áll a Kossuth utcában. Közel a zsinagóga és a Péchy palota épületéhez. Péchy László megyei főispán “úri milliője” a Szatmári Múzeumnak ad otthont. Igazi kaland végig sétálni a szecessziós díszítésű burkolólapokon, megkapaszkodni a míves kovácsoltvas korlátban, és elképzelni milyen érzés lehetett alig 80 éve a főispán úr “alás szolgájaként” tiszteletünket tenni.

A múzeum a régió összegyűjtött szellemi és tárgyi örökségének legrangosabb központja. Hihetetlen mekkora vonzerővel bírnak déd- és nagyszüleink bögréi, lekváros szilkéi, konyhai mérlegei, vasalói, szekrényei, textíliái. Tulajdonosaik rég nem élnek már, de kezük érintését, ételeik ízét őrzik, és tovább adják hétköznapi minden cifraságtól mentes használati eszközeik. Jó kézbe venni a Ferenc Józska portréjával díszített bögrét, megmosolyogni a valamikori celebeket. Egy pléhbögrén felfedezni a 1890-es évszámot.

Szatmári Múzeum

Szatmári Múzeum

Szatmári Múzeum

Az épület udvara szekér – kocsi- és hintógyűjteménynek ad otthont. Bricskák, ökrös szekerek és mívesen faragott lovas szánok sorakoznak egymás mellett. Mátészalka hangulatos kis utcácskáin ráérősen andaloghatunk. Csendes városka titokzatos zugokkal. Közel Tarpához a Szatmári szilva otthonához, Petőfi imádott faluvégi kurta kocsmájához Szamossályiban, (mostanra már hűlt helye, de lírai magasságokba emelkedett emléke örök ) ami oda rúg ki a
Szamoshoz.
Szatmári Múzeum – 4700 Mátészalka Kossuth u. 5.

[wp_geo_map]

Kapcsolódó cikk:
Nyári ízek szatmári szilkéből

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “A Fény városa – mátészalkai kaland” című cikkhez.

  1. G. szerint:

    Nahát! Ez érdekes cikk volt, főleg, hogy ott születtem, 20 km-rel arrébb, és ott is éltem 18 évig, de ez új. Bár, én nem tartom hangulatosnak szalkát, de arrébb, kb. 50 km-rel már vannak jó helyek. Érdemes arra menni, és egyúttal visszaevezni a Tiszán :)

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra