Nem tudom, hogy a gének vagy az egyéniség teszi, de Micu szeret kirándulni. Velünk együtt járja az erdőt…
– Házi macska? – kérdezte új szomszédunk, amikor hazafelé tartottunk az egyik kirándulásról. Látta velünk a macskát, amikor indultunk és most is, amikor kicsit megfáradtan érkeztünk.
– Elméletileg. – válaszoltuk mosolyogva, mert mi már elfogadtuk, hogy Micu is elkísér minket az erdődombi kirándulásokra.
Micu mindig is ragaszkodott hozzánk. Először ifjonti hévnek hittem – szeretett játszani a fiúkkal -, de most már ragaszkodásnak tűnik. Micu hűségesebb, mint egy kutya. Követ minket akkor, ha átugrunk a szomszédba, és akkor is, ha iskolába megyünk, azonban a térképen pontosan be lehet húzni azt a határt, amit sohasem lép át. Soha, kivéve ha kirándulni megyünk.
Elindultunk és Micu követ minket. (Fotó: Myreille)
Fogalmam sincs, honnan tudja, hogy kirándulni fogunk, de ha megneszeli a túracipők zaját, csapot-papot otthagy és jön utánunk. Micu boldog az erdőben. Vígan lesétál 2,7 km-t – közben megmászik néhány fát (nagyon mókás, ahogy lecsorog a fákról), vadászik mindenre ami mozog legyen az tücsök, lepke vagy éppen lehulló levél (szerencsére vaddisznóval még nem találkoztunk), és mindig úgy helyezkedik, hogy 1-2 szem és hallótávolságot tartson tőlünk. Néha nyávog egyet, hogy tudjuk, ott van, mi meg néha szólongatjuk, ha nem látjuk.
Barátkozás “vadállatokkal”, avagy házi macska a rengetegben. (Fotó: Myreille)
Különösen azóta tartjuk szemmel, amióta egyszer eltűnt. Az egyik kirándulásunk utolsó szakasza aszfaltos úton vitt és Micu annyira megijedt az autók zajától, hogy kiugrott a kezemből, pedig már megfogtam, hogy ne parázzon, és elszaladt tőlünk. 3 napig nem jött haza. Három napig izgultunk, hogyan boldogul a hideg őszi éjszakákon a fenevadak között. Amikor farkaséhesen hazaért, annyira megkönnyebbültünk, hogy azóta azon az úton nem megyünk végig, pedig az a kedvencünk. Vagy a másik irányt választjuk, ahol nem kell autóktól tartani.
Vadmacska (Fotó: Myreille)
Séta az erdőben. A gyerekek egyszerűen odavannak azért, hogy Micu velünk együtt kirándul. (Fotó: Myreille)
Micut a kiránduló macskát nem lehet lebeszélni a kirándulásokról. Ma megpróbáltuk kicselezni. Hiába nyávogott, reggel nem kapott enni, csak akkor töltöttük meg a tálkáját, amikor elindultunk kirándulni. Micut nem hatotta meg ez a figyelmesség és magabiztos léptekkel követett minket és még két kutyán átverekedte magát (az egyik az utcán állta útját, a másik a kerítés mögül fenyegette tele torokból). Velünk jött végig, majd amikor hazaértünk, megevett mindent és lefeküdt szunyókálni a kedvenc szőnyegére a teraszajtó elé. Csak hogy tudjuk, ki fújja a passzát szelet.
