élni, lenni, szeretni, enni, horgolni | moksha.hu

term ID:
parent cat ID:4
parent cat ID 1:
post ID:62435
category_4 #fc4129

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

art

Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Myreille - Publikálva:

“Ha összerakod Mondriant, Matisse-t és Rothkót, megkapod a festészetem…” (Sean Scully) Figyelmeztetés! A poszt túl sok ént tartalmaz, mert így hatott rám a kiállítás.

Pandémia idején senkit se tudok jó szívvel arra biztatni, hogy közösségi terekbe menjen, például kiállításokra, miközben a Magyar Nemzeti Galéria A épületében Sean Scully retrospektív kiállítás látható. De megértek mindenkit, aki hozzám hasonlóan képtelen ellenállni a csábításnak és maszkban valamint távolságtartó üzemmódban végigjárja a termeket, mert az intenzív élmény, az erős, formáló hatások és a lélekig hatoló gondolatok felejthetetlenek. 

Budai vár/2020.10.13./Fotók: Myreille

Budai vár/2020.10.13./Fotók: Myreille

 

Kitérő, eltérő

Számomra a kaland már akkor elkezdődött, amikor a komor, esős napon beléptem a Budai várba. Beléptem, mert a 16-os buszmegállót nem találtam, ezért felsétáltam a Moszkváról a várba. Majd úgy sétáltam a csendes utcákon egy órát, hogy emberrel alig találkoztam. A Dárda utca sikátorában úgy éreztem magam, mintha turista lennék egy olasz kisvárosban. Teljesen sokkolt a várban szokatlan, bauhaus jellegű házrészlet. A bejárat felett beton virágládákban gyönyörű pompás varjúháj virágzott. A beton is és a pompás varjúháj is a gyengém. Már nyúltam a telefonomért, hogy lefényképezzem, amikor az üvegajtó másik oldaláról a kukák felett, szigorú szempár méregetett. Az üzente idegen vagyok itt, mit bámulok itt. Tovább mentem. A Nőegylet utcában egy kerítést és egy házfalat bámultam meg, egyikre se emlékeztem. A Tóth Árpád sétányon gesztenyéken csúszkáltam, majd nagy ívben kikerültem a Karmelita kolostort és a Sándor-palotát. Miközben az apró Kockásfülű nyulat fényképzetem, a lazán tartott pöttyös esernyőmet felkapta a szél és átlibbentette a korláton. Csomók kioldása után visszaszereztem az esernyőmet. Visszacsomóztam a kaput – vidéki lány vagyok, ismerem a módit -, majd végül “enyém volt” a palota előtti tér. Elázva, boldogan turistáskodtam tovább, és értem oda a Sean Scully kiállítás sajtómegnyitójára.

Pandémia idején a nyilvános vécéket is kerülöm, tükörrel meg nem találkoztam, így csak a nap végén jöttem rá, hogy miközben a lelkem ünneplőben csillogott, a reggeli hajmosás semmit sem ért, hajamat csatakosra frizurázta az eső, a szél és a kapucni. A kiállításon nem fájt a feltört sarkam, utána viszont nagyon.

Azzal a nagy elhatározással léptem be a kiállításra, hogy nem fogok fotózni, csak jegyzetfotókat készítek, mert a saját festményeimet se tudom fotózni, Scully műveivel se kellene próbálkoznom. A több tucat jegyzetfotó mellett azért lett három kép, amit nagyon szeretek:

Sean Scully/Fotó: Myreille, 2020.10.13.

Sean Scully/Fotó: Myreille, 2020.10.13.

 

Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában/Fotó: Myreille

Sean Scully Mariana, 1991 olaj, lenvászon; 243,8 × 213,4 cm – Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában/Fotó: Myreille

 

Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában/Fotó: Myreille

Sean Scully Arábia (Araby), 1981 olaj, vászon; 243,8 × 198,1 cm – Sean Scully: Átutazó – Retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában/Fotó: Myreille

 

Minden, amit nem tudok elmondani

Sean Scully az absztrakció legfontosabb kortárs képviselői közé tartozik, akinek művészetét egyszerre jellemzi formai redukció és referenciális gazdagság, geometrikus építkezés és expresszív önkifejezés. Az 1980-as évektől sajátságos képi nyelvet alakított ki, amely látszólag ellentétes minőségek kifinomult szintézisére épül.”

A kiállítás Scully összes meghatározó periódusát áttekinti, az 1960-as évek korai figurális kísérleteitől az 1970-es évek minimalista formanyelvén, az 1980-as évek expresszív sávokból építkező, plasztikai értékű alkotásain át (Adoráció, 1982) az ablak- és falmotívumokkal asszociálható műcsoportokig (Ablak figura, 2002), a művész sajátos tájértelmezéseiig (Tájvonal-sorozat, Fényfalak-sorozat), illetve egészen a közelmúlt sokakat meglepő figurális fordulatáig (Madonna-sorozat). A kiállítás az időrendet lazán követve, az életmű fontosabb műcsoportjait tematikus egységekbe rendezve mutatja be, hogyan „nyitotta meg” az absztrakciót Scully a tárgyias referenciák és a metaforikus tartalmak felé.

A kiállítás kiemelkedő alkotásai közé tartozik a művész egyik legújabb festménye, a Fekete négyzet (2020), amely a „tiszta érzet” Kazimir Malevics által megfestett ikonjához tér vissza. A képen – amelyet első ízben a Magyar Nemzeti Galéria mutat be a közönségnek – a malevicsi motívum fekete lyukként ékelődik be a „romantikus táj” izzásába: a szinte tapintható Semmi tárgyiasulásaként, egy egzisztenciális szorongásokkal terhelt szituáció kortárs metaforájaként.

A mintegy száztíz Scully-művet bemutató kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotómű is. A művek értelmezését – a falakon és a tárlókban – a művész saját írásai, feljegyzései és vázlatai segítik. A művészettörténeti múlttal folytatott párbeszéd kulcsfontosságú az életmű értelmezése szempontjából. Külön szekciók foglalkoznak a művész olyan meghatározó alkotókra vonatkozó reflexióival, mint Vincent van Gogh és Pierre Bonnard. A kiállítás szövetébe mintegy beékelődik egy Bonnard-festmény is a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből, tovább árnyalva a festészettörténettel folytatott dialógust.

A tárlat címe Scully egy különös szépségű sorozatát, az Átutazó-festményeket idézi. A műveken képalapba beékelődik egy másik kép (a művész kifejezésével inset), amely minden esetben elcsúszik a kompozíció függőleges szimmetriatengelyétől. Mintha elmozdult volna, mintha mozgásban lenne. Az insetek értelmezhetők elidőző, mozgásban lévő figurákként, magányos emberalakokként, amelyek áthaladnak a horizonton. „Az inset, vagyis a belső, egy átutazó egy nagyobb struktúrában, amely asszociálni enged az anyára és a gyermekre, valamire, amit egy nagyobb dolog tart és véd” – fogalmazott a művész. Az utazás, illetve az anya és a gyermek asszociációja egyfajta életmetaforává avatja a képsík és az inset kapcsolatát: Scully az időben változó formák-alakzatok útját, alakulását, a konstellációk módosulását mutatja fel a művein. Mindez személyes tapasztalatokkal és emlékekkel is összefügg: talán az utazás, az emigráció szerepére is utal az ír származású, Angliában nevelkedő, majd Amerikában letelepedő, később pedig Európába időről időre visszatérő művész életútjában, ugyanakkor a változó konstellációk folyamatos keresésének igényére is vonatkozik.

Scully egyfajta érzelmi geometriát alakított ki az évek során, amelyet az ösztönösség és az intellektuális reflexió dinamikája jellemez. A kiállítás azt vizsgálja, hogy Scully miképpen értelmezi újra az absztrakció hagyományait és tágítja ki a fogalmát: művészetének perspektívájából szemlélve a festészet történetére és a klasszikus alkotásokra is másképp tekinthetünk.” (Forrás: sajtóanyag)

Én nem tudok és nem is akarom azt a pózt felvenni, amikor így tudnék Scullyról és a művészetéről beszélni. Fehér Dávid kurátor viszont szívből, lelkesen tud (így) beszélni a kiállításról és a képekről. Élmény vele végigjárni a termeket.

 

Sean Scully és én

Tudom, hogy nagy szavakkal, szakzsargonnal méltatni kellene Sean Scully-t, de azt hiszem rajongásom és tiszteletem legőszintébb formája, ha arról mesélek, hogyan hatott és hogyan hat rám a művészete.

Hónapok óta szenvedek a csíkokkal, a maszkolásokkal, a tökéletlen élekkel. Muszáj volt élőben látom az Átlós beékelést. A rétegeket. A türelmet, a mély levegővételeket két réteg között. Én általában türelmetlen vagyok, kapkodok a kötelező dolgaim feszítésében teremtett rövid csendekben.

Sean Scully Átlós beékelés (Diagonal Inset), 1973 akril, vászon; 243,5 × 243,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével.

Sean Scully Átlós beékelés (Diagonal Inset), 1973 akril, vászon; 243,5 × 243,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével.

Egyik jegyzetem az Átlós beékeléshez:

Részlet és rétegek Sean Scully Átlós beékelés (Diagonal Inset) című képéből./Fotó: Myreille

Részlet Sean Scully Átlós beékelés (Diagonal Inset) című képéből./Fotó: Myreille

A Landline-sorozat egyszerre keserített el és lelkesített. Kishitűségemből fakad, hogy nem tudom meglátni saját nagyszerűségemet, amikor a világ leképezésének folyamatában ugyanarra a gondolatra jutok, mint egy elismert művész. Csak azt érzem, hogy ezt a poént elvitte más, megcsinálta már, csak halvány utánzata lehetek az elsőknek és megkérdőjelezek mindent magamban. Több tucat mély levegővétel – megint ezek a levegővételek – kell ahhoz, hogy túl tudjak jutni a csalódottságon, hogy ne feladjam az irányt, hanem még többet tegyek bele önmagamból.

Valószínűleg magamtól sohasem jutott volna eszembe a vásznat alumíniumlemezre cserélni. Ezt eltanulni nincs skrupulusom. Szinte már érzem, ahogyan az ecset csúszik a sima felületen. Már a gondolat részegítő.

A festés mozdulatai amúgy is részegítően hatnak, már csak azzal, hogy a kezemben érzem, mint egy fantommozdulatot. Nem mozog a kéz, mégis érzem a mozgást.

Sean Scully Tájvonal mező (Landline Field), 2014 olaj, alumínium; 216 × 190,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Christoph Knoch

Sean Scully Tájvonal mező (Landline Field), 2014 olaj, alumínium; 216 × 190,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Christoph Knoch 

 

Sean Scully A fürdőző (The Bather), 1983 olaj, lenvászon; 243,8 × 304,8 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Trevor Good

Sean Scully A fürdőző (The Bather), 1983 olaj, lenvászon; 243,8 × 304,8 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Trevor Good

 

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért kell kiállítani a festményeket és miért kell élőben látni a 21. században. A saját képeimnél az az elméletem, hogy a festményeim szerves része a mozgás, és ezt nagyon szeretném másoknak is megmutatni, csak ehhez az kellene, hogy valaki más is lássa a képekben azt, amit én, legyen terem és lehetőségem, és nem utolsó sorban kellene egy világjárvány mentes időszak.

A fürdőző olyan alkotás, amit vétek egyetlen, frontális nézőpontból látni. A fürdőző térbelisége elengedhetetlen része az alkotásnak. Ahogy azt is fontos tudni, hogy egy parafrázis. Henri Matisse Bathers by a River festményének absztrakt újragondolása. Ha máskor nem, a két képet nézve, mindenképpen letaglózza az embert Sean Scully zsenialitása.

 

Sean Scully Fényfal Zacatecas (Wall of Light Zacatecas), 2010 olaj, lenvászon; 279,8 × 350,4 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Christoph Knoch

Sean Scully Fényfal Zacatecas (Wall of Light Zacatecas), 2010 olaj, lenvászon; 279,8 × 350,4 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Christoph Knoch

De ugyanilyen mámorítóan letaglózó a Wall of Light Zacatecas is, ahogy a kőfalon megjelenik a fény játéka. Ha a képen nemcsak színes téglalapokat látok, hanem egy mexikói kőfalat, amelyet mindig más színben mutat a fény.

Az idő, a fény és a fal viszonya jelenleg furcsa, de nagyon inspiráló gondolatspirált indított bennem.

Sean Scully Üres szív (Empty Heart), 1987 olaj, lenvászon; 182,9 × 182,9 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Robert Bean

Sean Scully Üres szív (Empty Heart), 1987 olaj, lenvászon; 182,9 × 182,9 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Robert Bean

És vannak képek, amelyek értelmezéséhez ismerni kell a személyes tragédiákat, örömöket. Számomra ezek a képek a legintimebbek. Szülőként nem is kérdés, hogy egy fájdalom absztrakt kikiáltása mennyire egyértelmű, ahogyan az sem, hogy egy absztrakt festő életművében miért jelennek meg figurák. Szerintem a gyerek iránti szeretet olyan dimenzió, ami nem maradhat a “fal” mögött. Nem tud általános lenni, személyhez kötött.

Sean Scully Figura absztrakt és vice versa (Figure Abstract and Vice Versa), 2019 olaj, alumínium; 299,7 × 381 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Elisabeth Bernstein

Sean Scully Figura absztrakt és vice versa (Figure Abstract and Vice Versa), 2019 olaj, alumínium; 299,7 × 381 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Elisabeth Bernstein

 

A kiállításon itt van egy nagyon friss, 2020-ban készült Sean Scully festmény is a Black Square sorozatból. 

Sean Scully Fekete négyzet (Black Square), 2020 olaj, alumínium; 215,9 × 190,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Elisabeth Bernstein

Sean Scully Fekete négyzet (Black Square), 2020 olaj, alumínium; 215,9 × 190,5 cm magángyűjtemény © Sean Scully. A művész engedélyével. Fotó: Elisabeth Bernstein

Sean Scully web>>

Információk a Sean Scully kiállításról >>

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra