párizs

1789. július 14-én a Bastille elfoglalásával és lerombolásával valamint az asztalosok, Saint – Antoine-ban (Párizs külváros) kezdeményezett felkelésével vette kezdetét a Nagy Francia Forradalom.

“Az egyetlen szlovák, aki vitte valamire…” az idézet Sanyotól származik.

Náray Márton a PORT.hu Zene Európai Ünnepe szervezője azt írja: “… A Zene Európai Ünnepe amit, valljunk be a franciák, hagyományoztak a népes Európára, egy telibetalált ünnep, ami magáról a zenélés öröméről, és annak mindenkivel való megosztásáról szól.

Eredetileg ide indultam. Art deco és Avantgard ékszerek kiállításra. Jean Despréstől a modern ékszerekig. A meglepetés akkor ért, amikor nem engedtek fotózni. Újságíró igazolvánnyal sem. Futottam egy kört – nem nyújtom hosszúra a történetet – információs asszisztens, publikációs munkatárs ebédelt (jó sokáig), külön engedély akkor sem. Az ok: minden kiállítási tárgyat, tervrajzot, fotóalbumot levédettek a tervezők, de az albumok megvásárolhatók (méregdrágán) a múzeum ajándékboltjában. Lerajzolni sem lehet a tárgyakat, de azt nem tiltják meg, hogy leskicceljem. ???

Asszociációs játék: Ne játssz a tűzzel! Az élet jelképe, hiszen legfontosabb testnedvünk árnyalata. Pszichológiában: segíti a koncentrációt. Színelméletben: a három alapszín egyike. Meleg szín.

Egy hely a város szívében, ahol… minden ódon és régimódi, azaz eredeti. A falak, a gerendák, a csillárok, a polcok, a padok, a légkör, a könyvek.

Tulajdonképpen jópofa volt az egész, mert eleredt az eső, és senki nem ment haza egy röpke zápor miatt. Én szeretem az esőt. Az eső hangját, illatát, csiklandját… eszembe juttatja, hogyan folyik le nyáron az őszibaracklé a könyökömig, vagy az izzadság hogyan csurog a halántékomon majd a fülem mögött futás közben,… és még számtalan érzetet kelt. Az esőben mindig találok egy tiszta gondolatot.

Egy kerület, amit a sokszínűségéért szeretek. Nem a nyüzsgésért, sokkal inkább azért, mert jól megfér egymás mellett az antik és a modern, a klasszikus és az avantgard; vagyis egy kerület a nemzeti kultúrák a tolerancia jegyében. Ez a párizsi Latin negyed. Forgatagos utcáiból menekülve a Panthéonhoz, és a Párizsi Magyar Intézethez közel a főváros legnagyobb körbekerített parkjába, a Luxembourg-kertben üldögélni mindig élmény.

Megszaporodtunk. Kamilla (Vilmos szavaival: a horrorisztikus családtag), fülek nélkül él, és vakarózik, de a fertőzés elkerülése érdekében elkülönítettük. Charlottenak pedig játszótársra volt szüksége. Az egérvásárlás felért egy melltartó kiválasztásának utánjárásával, annyi szempontot kellett figyelembe venni.

Először az ötlet tetszett meg. Miközben átépítenek egy monumentális épületet, – a teljes kihasználatlanság helyett – helyet adnak a nyers téglafalakhoz illeszkedő kiállításnak. Az ötlet zseniális, hiszen a szakadó esőben több százméteres sorban álltak az emberek a látványért.

Mintegy 2000 nő csatlakozott a békés tüntetéshez, amelyen a munkahelyek számának csökkentésére, az elbocsátásokra kívánták felhívni a figyelmet. Szerintük veszélyes a köztársasági elnök reformja, hiszen a nők többségét: családanyákat, 43 éven felüli nőket érint a munkaidő-, és/vagy a munkahelyek számának csökkentése.

A Jardin des Tuileries “végén”, a Concorde térnél, de még a kerítésen belül, a fák alatt van néhány kézszobor. Nincs még egy “nevezetesség” Párizsban, amiről ilyen kevés adat lenne az útikönyvekben.