A vesszőfonás több ezer éves múltra tekint vissza, és ahogy egykoron, úgy ma is a kornak megfelelő tárgyak születnek általa. Fókuszban a Rizike puff és a fontos dolgok.
Rizike puff
Rengeteg design tárgy tetszik meg, de kevésre vágyom annyira, mint a Rizike puffra. Tetszik a funkciója és tetszik és tetszik az anyaghasználata. Tetszenek az emlékek (nagymamám és anyukám kosarai és a nyári gyümölcsszedések), amelyeket életre kelt és tetszik a formája. Tetszik, ahogyan elképzelem a nappalimban, de közben azt mérlegelem, hogy az ágyam mellett éjjeliszekrény is lehetne. Nem utolsó sorban tetszik, sőt, szívemet melengeti, ahogyan készül.
A Miskolci Autista Alapítvány foglalkoztatási programjában autizmussal élő fiatalok designerek segítségével sajátítják el és alkalmazzák a kézműves technikákat, és alkotnak olyan csuda dolgokat, mint a Rizike puff.
Arra is gondolok, hogyha karácsonyra meglepem magam egy ilyen puffal – vagy aki ilyen puffot vesz valakinek ajándékba, sokszorosan ajándékoz és egy nagyon jó ügyet támogat.
A Salva Vita Alapítvány által koordinált Segítő Vásárlás program célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő emberek közreműködésével készített kiváló kézműves termékekre, bútorokra, lakáskiegészítőkre. A tárgyak természetes és újrahasznosított anyagokból készülnek és mind minőségükben, mind formavilágukban magas minőséget képviselnek. A projektből származó profit pedig folyamatos segítséget jelent – az önálló életre gyakran képtelen – fiatalok számára, akik ezáltal nem csak az alkotás örömét élhetik át, hanem értékteremtő munkaszituációban vehetnek részt.
A RIZIKE PUFF megvásárolható a Segítő Vásárlás webshopban.