Igen klassz érzés, olyan könyveket adni a gyerekeim kezébe, amelyekkel kaland a világ felfedezése és szórakoztató a tanulás.
Martin Jenkins: Az állatvilág bajnokai
Danival, aki már második osztályos, megállapodtunk: minden nap bemutat nekem egy világbajnokot az állatvilágból. Azaz felolvass nekem egy fejezetet Az állatvilág bajnokai című könyvből. Egy-egy világbajnok bemutatása éppen olyan hosszú a könyvben, ami a napi olvasásadagot fedezi, ugyanakkor kellően izgalmas és érdekes ahhoz, hogy a bátyja is odakucorodjon hozzánk és hallgassa a felolvasást. Szeretem ezeket a pillanatokat, és szeretem azt is, hogy Zsombor meghagyja Daninak a könyvet, együtt, az öccse ritmusában fedezik fel, pedig ő egy délután alatt kiolvasná.
Az állatvilág bajnokai úgy is működik, ha a szülő olvassa fel a gyereknek. Ki az, akit ne nyűgözne le a termesz, ami 1 cm-es méretével 10 méteres várakat épít, a csőröscet, ami 2 óra 17 percig bírja a víz alatt, vagy a legsokkolóbb egyéniség, az elektromos angolna?
Frank Schwieger: Odin és bandája – Viking mitológia újratöltve
Odin és bandáját már akkor kedveltük, mielőtt a kezünkbe vettük. Az északi (viking) mitológia alapvetően menő és hálás téma. Thor és Loki, a Marvelnek köszönhetően, Vasemberrel és Amerika kapitánnyal egyenértékű szuperhős, tehát róluk olvasni kicsit sem utal iskolára vagy tanulásra. Ráadásul Zsombi (aki már 12 éves) nagyon szerette a sorozat korábbi köteteit, a Zeusz és bandáját és a Ceasar és bandáját, mindkettőt többször olvasta.
Ilyen felütés után szinte kódolt lenne a csalódás, de Frank Schwieger az Odin és bandájában is szellemes, szórakoztató. Az elbeszélése lendületes, sodró. Könnyű falni a történeteket. A nagy nevek, Odin, Loki, Freyja és Thor mellett itt van Idun, Tyr, Frigg, Skadi, Andvari, Regin, Sigurd, Brynhild, Thora és Ragnar is. Kiderül, mi a vérbosszú, mi köze van Thor-nak a csütörtökhöz vagy egy nagyon hisztis lánynak a pokolhoz.
Lőrinc László: 25 szelfi a török korból
Egy évvel ezelőtt, amikor lázas szerelemben égtem a 25 szelfi az Árpád-korból című könyv című rendhagyó történelemkönyv miatt, azt kérdeztem Lőrinc Lászlótól, hogy mikor jön a következő könyv. Akkor azt mondta, hogy a 25 fejezetből négy készen van, most viszont itt a könyv és a lelkesedésem kicsit sem csillapodott. A “szelfi” könyvek minden mondata, minden szlengbe öntött ismeretanyaga kárpótol a kínosan unalmas történelemórákért, amit életem során végig kellett ülnöm, és minden évszám röpdoga miatt, amelyeket szívből utáltam.
Velem ellentétben Zsombor imádja a történelmet, ez az apja érdeme, viszont kevésbé rajong a 25 szelfi a török korból című könyvvért. Ennek két oka van: még nem ismeri a közösségi média feneketlen bugyrait, így a könyv pikírt, szellemes kommentfolyamait sem tudja még feltenni a végtelenül klassz dolgok térképére, és el se tudja képzelni, hogy a történelem oktatás milyen pokollá tud változtatni egy osztálytermet. De már előre látom, hogy gimisként újra kezébe veszi a szelfi könyveket és könnyesre röhögi magát, akárcsak én és az apja.
Sohase gondoltam, hogy egy történelemmel kapcsolatos könyvre valaha ezt leírom, de minden búbánatra a 25 szelfi könyveket kellene felírni ellenszerként.
David Hockney – Martin Gayford: A képek története gyerekeknek
Minden az almával kezdődött! De nem arra az almára gondolok, amit a tiltás ellenére leszakítottak, hanem arra, amit Zsombi rajzolt pár éve. Akkor jöttem rá, hogy foggal-körömmel védeni kell a gyerekek megfelelési kényszer nélküli alkotását, képzeletük szabad szárnyalását, és nagyon sokat kell beszélgetni a művészetről és a művészettörténetről. A képek története gyerekeknek pedig éppen ezt teszi: David Hockney, képzőművész és Martin Gayford, művészettörténész egymásra reflektálva mesélnek érdekes történeteket a művészi látásmódról, a különböző korszakokról, művészekről és a leghíresebb festményekről. A könyv olyan olvasmányos, hogy szinte lehetetlen letenni, mégis érdemes vele lassan haladni, időt hagyni egy-egy nagyobb gondolatnak. 9-14 éves gyerekek önállóan is fel tudják dolgozni az olvasottakat, de jobb móka együtt nézegetni a képeket, rácsodálkozni az apró részletekre, felfedezni olyan összefüggéseket, amelyek első pillantásra fel se tűnnek, és végleg elfelejteni, hogy azt várjuk a gyerekektől, hogy “szép” képeket rajzoljanak.
