Annie M.G. Schmidt: Titi a toronyház tetején

Myreille

Titi igazán derék gyerek. Daruskocsijával mindenkinek segít és hamarosan megismerkedik a toronyház minden lakójával. Meseregény kicsiknek.

Titi beköltözik a toronyház legfelső szobájába és azonnal megismerkedik a szomszédokkal. Nem mindenki kedves és a legtöbbjüknek van egy-két heppje. Például Patyolatné szerint háziállat nem való a házba, főleg nem csótány. A toronyház pincéjében azonban Zsazsa lakik, aki éppenséggel csótány. Titi megmenti Zsazsát Patyolatné permetezőjétől. Ezzel kezdődik a barátságuk. Titi már csak ilyen, derék és bátor gyerek. Daruskocsijával mindenkinek szívesen segít és így egyre több barátja akad:  Gerda, a galamb, Penna bácsi, a könyvárus, Ágica, a rószaszín ruhás kislány, a sirályok, de még az Őrnagy és Nyurgaló is.

Annie M.G. Schmidt meseregénye a Titi a toronyház tetején (Pluk van de Petteflet) 1971-ben jelent meg és azóta is az egyik legnépszerűbb holland gyerekkönyv. Titi (azaz Pluk) történetéhez hozzátartozik, hogy a könyv megjelenése előtt, már ismert figura volt, kalandjaival 1968-1969 között hetente feltűnt egy holland, női magazin hasábjain.

Titi hiába “apakorú”, a történeteken nem fogott az idő, a mai napig szórakoztatóak és kicsit elgondolkodtatóak. Fiep Westendorp karakteres illusztrációi pedig remekül illenek a történetekhez és öröm esti meséről esti mesére Titi kalandjait követni. (És felolvasni is.)

 

Annie M.G. Schmidt

Titi a toronyház tetején

Illusztrálta: Fiep Westendorp

(részlet)

Titi beköltözik

Titinek volt egy kis piros daruskocsija. Ezzel járta a várost széltében-hosszában, és lakást keresett. Néha-néha megállt, és megkérdezte a járókelőket.

– Nem tetszik tudni véletlenül egy kiadó lakást?

A járókelők rövid töprengés után azt válaszolták, hogy nem. Mert egyetlen üres ház sem akadt a környéken.

Titi végül a park felé vette az útját. Betolatott két fa közé, és leült egy padra.

– Ma éjszaka talán alhatnék itt a parkban – tűnődött hangosan. – Aludhatnék az autómban a fa alatt…

Ám ekkor a feje fölött megszólalt egy hang.

– Én tudok egy neked való helyet.

Titi felpillantott. A hatalmas tölgyfa egyik ágáról szép, kövér galamb nézett vissza rá.

– A toronyház teteje üresen áll – közölte a madár.

– Köszönöm! – mondta Titi, és levette a sapkáját. – De hol van a toronyház? És te ki vagy?

– Gerda vagyok, a gerle – felelte a galamb –, a toronyház pedig itt van a közelben. Látod azt a magas épületet? A tetején van egy torony, a toronyban pedig egy kis szoba. A kis szobában pedig senki nem lakik. Ha elég gyors vagy, rögtön beköltözhetsz. De siess, nehogy elfoglalják!

– Köszönöm! – köszönte meg újra Titi, majd beugrott a daruskocsijába, és elhajtott az emeletes ház felé. A bejárat előtt leparkolt, bement az üvegajtón és beszállt a liftbe.

Husssss, már repült is fölfelé.

Amikor az ajtó kinyílt, az épület legtetején találta magát. A szél szinte lefújta a haját, a kilátástól pedig egyenesen megszédült. De a korláton már ott ült Gerda, a gerle. Még a liftnél is gyorsabban szállt fel, és türelmesen várta Titit.

– Gyere! – kiáltotta. – Úgy, végig a korlát mellett. Nézd csak, ott a kis torony bejárata! Be sincs zárva. Menj be nyugodtan!

Titi belépett. Ez volt aztán a toronyszoba! Teljesen kerek, körös-körül ablakok. Ráadásul olyan magasan volt, hogy az egész várost be lehetett látni. A szobában volt egy ágy, egy szék és egy szekrény. Na meg egy mosdó a falon.

– Gondolod, hogy ide csak úgy be lehet költözni? – kérdezte Titi.

– Hát persze – vágta rá Gerda –, hiszen üres. Érezd jól magad a toronyszobában! Majd még jövök.Viszlát! – ezzel Gerda, a gerle visszarepült a parkba.

Titi rettentő boldog volt saját kis kuckójával. Egy egész órát azzal töltött, hogy ablakról ablakra járt, és mindig valami újat fedezett fel a városból. Míg meg nem éhezett.

– Lemegyek vásárolni – mondta. – A földszinten egy egész sor üzlet van. Láttam, amikor megérkeztem.

 

Ismét beszállt a liftbe. De most nem volt egyedül: egy néni állt ott, hatalmas permetezővel a kezében. Tüzetesen szemügyre vette Titit, majd megszólította.

– Te itt laksz?

– Igen, asszonyom – felelte udvariasan Titi.

– Hol? – kérdezte a nő. – Melyik lakásban? Hányas szám alatt?

– Fönt a toronyban – válaszolta a kisfiú.

– A toronyszobában? – érdeklődött a néni. – Nocsak, nocsak… – és rideg tekintetével végigmérte a kisfiút.

Titi attól félt, mindjárt azt kérdezi: van engedélyed? Bérled a szobát? De szerencsére a lift gyorsan leért a földszintre, mielőtt a néni tovább kérdezősködhetett volna. Titi sietősen kilépett az üvegajtón, és szélsebesen elrobogott a boltok felé. Vett magának kenyeret, tejet és néhány almát.

– Azt hiszem, másra nincs is szükségem – állapította meg. – Vagyis de! Egy izgalmas képregényt is akartam venni.

Így hát bement a könyvesboltba. Kedves, idős bácsi állt a pult mögött. Miközben Titi a képregény kiválasztásával foglalatoskodott, az idős úr megszólította:

– Itt laksz a házban?

– Igen, fönt a toronyban – felelte Titi –, most költöztem be.

– Hát akkor nagy szerencséd van! Megismerkedtél már a lakókkal?

– Nem – válaszolta a kisfiú –, vagyis… valakivel mégis. A liftben, egy permetezős nénivel.

– Te jó ég! A permetezőssel? Az csak Patyolatné lehetett. Merre ment?

– Azt nem tudom – felelte Titi. – A földszintig együtt jöttünk, de a néni mintha még lejjebb ment volna… már ha ez egyáltalán lehetséges.Talán a pincébe?

– Oda hát! Figyelj csak rám, kisfiú – szólt az eladó –, én Penna bácsi vagyok. Téged hogy hívnak?

– Titinek.

– Jól van, Titi. Akkor most légy szíves, menj le a pincébe. Az első zöld ajtó a lépcsőházban, aztán le a lépcsőn.

– És mit csináljak ott? – rémült meg Titi.

– Hallgass ide! Patyolat néni egész nap ott spriccel a permetezőjével. Mindenütt legyeket, szúnyogokat, molylepkéket irt… érted már? De a pincében lakik Zsazsa…

– Ki az a Zsazsa? – kérdezte Titi.

– Egy barátom – válaszolta Penna bácsi –, Zsazsa, a csótány.

– Csótááány!? – hökkent meg Titi, de Penna bácsi már tolta is a kijárat felé. – Eredj már, különben Zsazsát is halálra spricceli!

Titi kiszaladt a boltból, berontott a lépcsőházba, és a zöld ajtón át lerohant a pincébe. A szúrós, kellemetlen szag rögtön megcsapta az orrát. A rovarirtó szaga.
 Egy óriási, sötét teremben találta magát, ahol száraz és fullasztó volt a levegő. Csak a központi fűtés kazánja állt benne, egyébként üresen tátongott, és minden bűzlött a rovarirtótól. Titi először is kinyitotta az ablakot, aztán megpróbálta megtalálni a bácsi barátját, a csótányt…

– Hogy lehet valakinek egy csótány a barátja? – tűnődött a kisfiú, miközben elkiáltotta magát: – Zsazsaaa!!!

Semmi válasz. Lépésről lépésre átvizsgálta a pincét, minden zugot végigjárt, míg végül az egyik sarokban megpillantott valamit. Ő volt az, Zsazsa, a csótány. A hátán feküdt, lábacskái az égnek meredtek. Már nem élt.

– Szegény Zsazsa… – sóhajtotta Titi, majd felvette a kis állatot, és letette a nyitott pinceablak alá, aztán visszament Penna bácsihoz.

– Túl későn érkeztem, meghalt.

– Nem mintha nagy rajongója lennék a csótányoknak úgy általában – szomorkodott a bácsi –, de tudod, ez nagyon különleges állatka volt: rendkívül kedves és intelligens. Azt mondod, meghalt? A rovarirtó ölte meg, természetesen. Ez a Patyolatné a spriccelőjével egyszer még kiirtja az összes élőlényt a környéken. Mást se csinál, már ha éppen nem a padlót vikszeli, vagy a bútorokat fényezi. Túlságosan pedáns, tudod, és túlzottan rendszerető. Semmi se lehet neki elég tiszta, mindennek ragyognia kell. A tiszta sem elég tiszta, csak ha patyolattiszta. Azt hiszem, erről kapta a nevét is. De köszönet a fáradozásodért, fiam, gyere be hozzám máskor is!

Titi éppen a lift felé tartott, amikor eszébe jutott, hogy az almás zacskót lent felejtette a pincében.Visszaszaladt érte, de amikor felfelé indult, vékony, zavarodott hangocska ütötte meg a fülét:

– De szívesen ennék egy kis almahéjat!

Titi meglepődve fordult vissza. Ott, a pinceablakban üldögélt Zsazsa, a csótány, lábait lógázva, a korábbiakhoz képest egész virgoncan.

– Elájultam – közölte. – De már jobban érzem magam. Ugye nem jön vissza az a nő a rettenetes permetezőjével?

– Nem tudom – válaszolta Titi –, de szerintem jobban tennéd, ha velem jönnél a toronyszobámba. Ott nem zavar senki. És mostantól megkaphatod az összes almahéjat.

Titi óvatosan felemelte Zsazsát, és betette az almák közé a zacskóba. Lefekvéskor boldogan nyújtózkodott új ágyában.

– Van hol laknom – gondolta magában –, és már két barátot is szereztem. Nem, hármat: Gerdát, Penna bácsit és Zsazsát.

– Kényelmesen fekszel, Zsazsa? – kérdezte.

Zsazsa egy vattával kitömött gyufásdobozban heverészett.

– Remekül! – válaszolta vékony kis csótányhangján.

– Akkor viszlát holnapig! – dünnyögte Titi, és álomba merült.

Titi a toronyház tetején 5-10 éves gyerekek számára ajánlott, de a kicsit fiatalabbak is tágra nyitott szemmel hallgatják Titi kalandjait.

Titi a toronyház tetején című meseregényt a Pagony gondozásában jelent meg és a kiadó rajzpályázatot is hirdetett “A ház, ahol élni szeretnék” címmel.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra