Stephanie Schneider: Elefántok a házba

Myreille

Új lakók költöznek a házba. A szomszédok összesúgnak, homlokot ráncolnak, aggódnak, mert az új család a negyediken más.

Elefantokahazban02

A fiú és a kém valamint a Sokfélék vagyunk! után megint itt egy remek könyv a toleranciáról és a befogadásról.

Az Elefántok a házban című mesében Stephanie Schneider a másságot az abszurditásig túlozza – hiszen hogyan is élhetnének elefántok egy bérház negyedik emeletén -, ugyanakkor az ostoba előítéleteket valamint a gyermeki tisztaságot és őszinteséget a lehető legreálisabban ábrázolja.

Fini, a történet főszereplője, borzasztóan izgatott, mert új lakók költöznek a negyedik emeletre. Egész nap hallja a dobogást, trappolást és visongást, és nagyon-nagyon reméli, hogy az új családban vannak gyerekek is, akik a játszópajtásai lesznek. Mindeközben a többi lakó aggódik és károg:

“Vigyázz magadra, itt vannak az új lakók!”
“Ilyenek még sosem laktak itt.”
“Azt hiszem, ők nem illenek ide”.

Finit azonban hajtja a kíváncsiság, megismerkedik az új családdal és általa a ház közösségének valódi tagjai lesznek az új lakók.

A történet ízig-végig tanmese – és ezt egy pillanatra se titkolja -, én pedig azt hiszem, hogy olyan kort élünk, amikor a gyerekeiknek nagyon sok ilyen mesét kell olvasni, hogy meg tudják őrizni velük született érzékenységüket, nyitottságukat, és ne csak gyerekként, hanem felnőttként is befogadóak és elfogadóak legyenek.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra