Tisztázzuk: szeretem a melltartókat, a csipkéset nagyon, és nem készülök melltartó égetésre, de örülök, ha a női magazinok címlapján ráncokat és igazi nőket látok. Ha címlaplány, nem éppen Alice Munro vagy Angela Merkel az első válasz, pedig teljesítményük alapján kijárna nekik, és jó lenne látni a másik arcukat is: a törékeny, a hiú, a vágyódó és a csalódott nőt, az anyát, a túlterhelt feleséget. És most nem arra gondolok, hogy Michelle Obama arról mesél, hogy milyen a Fehér Házban karácsonyozni. A női magazinok illúziókat árulnak, akárcsak a szemránckrémek. Remek húzás lenne Vivienne Westwood, Keserü Ilona vagy Törőcsik Mari a címlapon, akkor tudnám, hogy abban a magazinban ugyanúgy történne valami igazán fontos, mint a francia Elle novemberi számában. Nem sok ötvenes, hatvanas vagy éppen nyolcvanas nő szerepel címlapon. Ebből a korosztályból – tippre – a legtöbb címlapot Oprah Winfrey tudhat magáénak, de neki saját magazinja van: The Oprah Magazine, és minden hónapban ő mosolyog róla. Pár évvel ezelőtt megkaptam a decemberi lapszámot és két dolog nyűgözött le: legalább 30 oldal reklám a beköszönője előtt, majd a beköszönője, amiben arról írt, hogy hinni és tenni kell az álmokért. És tőle nem tűnt úgy, mintha a közhelyszótárat mondaná fejből. Rengeteg ember munkája van abban, hogy ő hónapról hónapra legjobb formájában legyen, bőséges az utómunka is, azonban senki se viheti el helyette a balhét. A képeken ott az idő múlása, a válságok, küzdelme a súlyával és kerek csípőjével. Bátor és erős nő, én nagyon kedvelem.

Oprah Winfrey a The Oprah Magazin 2013. novemberi számának címlapján. Oké, hogy egy sereg ember dolgozik azon, hogy csodálatosan nézzen ki minden hónapban, de közel a hatvanhoz, kit érdekel. Amúgy a Donna Karan szoknya, a Christian Louboutin cipő és a kislányos copf miatt ez a kedvenc Oprah-címlapom ebben az évben.

Marks & Spencer 2013-as őszi/téli kollekciójának reklámfotóit Annie Leibovitz készítette és a fotókon Grace Coddington, Karen Elson, Helen Mirren, Laura Mvula, Katie Piper, Nicola Adams, Ellie Goulding, Tracey Emin, Helen Allen és Monica Ali szerepel

Marks & Spencer 2013-as őszi/téli kollekciójának reklámfotója

Marks & Spencer 2013-as őszi/téli kollekciójának reklámfotói

Melissa McCarthy a More magazin 2013. augusztusi számának címlapján

Melissa McCarthy, Elle magazin 2013 november

Paula Deen, Good Housekeeping, 2012 január

Christiane Taubira, 61 éves, francia igazságügy-miniszter, divat és antirasszizmus egy női magazinban