élni, lenni, szeretni, enni, horgolni | moksha.hu

term ID:
parent cat ID:21
parent cat ID 1:
post ID:41045
category_21 #32cdd1

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

A szél hozta, a szél viszi: a vödör

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

A szél hozta, a szél viszi: a vödör

Myreille - Publikálva:

Amikor a sors és a szél összefog, és nekem rendeltetik egy vödör. Domboldali mese a kertemből.

A vödör/Fotó: Myreille

A vödör/Fotó: Myreille

  Olykor-olykor az erős nyugati szél megdagasztja izmait és fúj, ahogy tud és visz mindent, amit bír. Tavaly az éppen száradó gyerekmedencét kapta fel és vágta be a 10 házzal távolabbi susnyásba, idén eddig semmit nem vitt – amióta elvitte a medencét, nem hagyok kint olyat, amit elvihetne -, viszont hozott egy vödröt. Egy nem túl szép, almazöld felmosóvödröt hozott és tett a kert közepére. Mivel se név, se cím nem volt a vödrön, a kert közepén meg nem mutatott túl jól, elegánsan – már-már női rafinériával – a villanypóznánk mellé tettem, gondoltam, úgyis mindenki jön-megy, sétál így tavasszal, a gazdája majd rátalál itt az út szélén és hazaviszi. De senki se ismerte fel, senki se kereste és heteket töltött a pózna mellett. Bírta a havat, az esőt, a napsütést és dacolt a sarjadó gazzal. Már-már úgy tűnt, hogy a vödör, ott a telek szélén, a semmi majdnem közepén otthonra talált. Hozzászoktam és már úgy tűnt, hogy a vödör is hozzánk szokott. Csendes, stabil viszonyunk félévszázados házasságok kitartását idézte, a vödör a kert részévé vált. Azonban pár napja megint jött a nyugati szél és fitogtatta erejét. Először fel se tűnt a vödör hiánya, csak akkor vettem észre, hogy már nincs ott, amikor másodszor mentem el a villanypózna mellet. Emlékét még viselte a talaj, mert ahol állt, kikopott a gaz, de ahogy a szél hozta, a szél vitte el. Ám tegnap, amikor estefelé kiléptem az ajtón – részletkérdés, de éppen a kukához igyekeztem -, a lépcsőn ott találtam az almazöld vödröt, két törött járólap nehezítette el. A járólapok egyértelműen arról a csinosnak nem nevezhető sittkupacról származtak, amely a házunk mellett az építkezés végét várja. Széles vigyorral beadtam a derekamat a sorsnak, és elfogadtam a rám testált vödröt. Az elméletem működött, de a sorssal nem számoltam. Mert igen, akik itt jöttek-mentek, sétáltak, látták a vödröt, ám senki se azt tételezte fel, hogy a gazdáját keresi, egyszerűen úgy gondolták, hogy nekem van egy kis kattanásom és szeretem a felmosóvödröt a prérin tartani, majd amikor a Kedves Ismeretlen a susnyásban vagy azon túl, meglátta a vödröt, azt gondolta, hogy az enyém, hazahozta nekem. Ilyen klassz emberek a szomszédaim itt a domboldalban!

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra