Rend a lelke mindennek! A zseni átlátja a káoszt! Pakoljak össze a gyerek helyett vagy balhézzak állandóan, hogy kupi van a szobájában?
A rendetlenség miatt nálam akkor szokott elszakadni a cérna, amikor legóra lépek vagy a játékok elkezdik a vándorlásukat a nappali és a konyha felé, mert a gyerekszobában nem lehet játszani a kupi miatt.
Két kiborulás között meg türelmesen várni szoktam, hogy a gyerekeimben kifejlődjön a rend iránti vágy és rávegyék magukat a pakolásra. Olykor-olykor (nem túl idegesítően, de határozottan minden kommunikációs technikámat bevetem és) próbálom őket a pakolásra rávenni – már volt olyan, hogy sikerült, sőt önmaguktól számolták fel a kupit -, de még mindig az a legnagyobb motiváció számukra, ha bejelentem: megyek porszívózni és ami a szőnyegen van, attól búcsúzzanak el.
Élelmes gyerekeim azzal is megpróbálkoztak, hogy a kupit a szőnyegről a polcokra helyezték át – és annyiban igazuk volt, hogy így nem volt semmi a szőnyegen -, de gyorsan átbeszéltük, hogy ez nem a probléma megoldása, csupán elhalasztása.
Mivel én magam is csak akkor tudok rendet tartani, ha megfelelő tárolási lehetőségeim vannak, amelyben rendszerezni tudom a dolgaimat, így a gyerekszobában is erre törekszünk. Közösen a gyerekekkel, de újra és újra felüti fejét a kupi, nekem meg jön a fejtörés.
Kell-e követelni a gyerektől, hogy rakjon rendet a szobájában?
Érvek mellette:
- senki, még a gyerekek se szeretnek mezítláb legóra lépni
- rend a lelke mindennek
- a rend jó, a káosz rossz
- nem élhetünk rendetlenségben
- ha gyerekként nem tanulja meg, felnőttként is káosz lesz az élete
Érvek ellene:
- a gyerek szobája, azt csinál, amit akar
- miért lenne baj, ha nem tart rendet, de közben mindent megtalál?
- kár erőltetni, ha nagyobb lesz, majd rákap
- a gyerekek a szülői mintát követik, ha otthon rend van, akkor beléjük ivódik a rend utáni vágy és egyszer majd a felszínre fog törni
- ha a szülő nem tud rendet tartani, mi jogon várja el a gyerektől
Egyszer az egyik barátom pontokba szedte, amit az anyáknak a fiú gyerek neveléséről tudni kellene. Legtöbbször ez a mondata szokott eszembe jutni: “Ne kutasd át a szobáját, de rakj rendet!” és akkor erőt veszek magamon, söprök egy kis helyet a szőnyegen és nekiállok pakolni. Mert hiszek a példamutatásban, mert hiszek a szeretet erejében. Ám mielőtt a glóriát a fejem fölé rajzolnád, elárulom, hogy ilyenkor a gyerekeknek is segíteni kell, nincs mese. Nagyobb tapasztalattal bíró fiús anyukák azzal is szoktak biztatni, hogy jön majd a kamaszkor, amikor már nem a játékok állnak halmokban a földön, hanem a szennyes és a gyerek arra is lusta lesz, hogy az odakészített lepedőt felhúzza a matracára és ilyenkor nincs mást tenni, mint vagy megcsinálni vagy rácsukni az ajtót. A “rácsukni az ajtót” részben már most is működik, mert nem rendezek napi balhékat a gyerekszoba rendetlensége miatt, viszont minden nap minden játéknak vissza kell kerülnie a játszószobába. Nem maradhat a kanapén, a kanapé mellett, a folyosón, a konyhaasztalon. Ez egész jól működik, bár apró szépséghiba, hogy a fiaim még a gyors megoldások hívei: a gyerekszobában nem a helyére pakolják a játékokat, hanem csak berakják küszöbön túl. Már próbáltam azzal érvelni, hogy ugyanakkora munka a helyére tenni, mint a küszöbön túlra, de még nem voltam elég meggyőző. Próbáltam azzal meggyőzni őket, hogyha minden játékot a helyére tesznek, akkor nem lesz kupi és a nagy pakolások is kimaradnak az életükből, ám ez az érv se hozott még változást. Sajnos, az se jelent nekik akadályt, hogy a küszöbön túlra halmozott játékok miatt ők is nehezen közelítik meg a szobát és lego áll a talpukba. Általában akkor tör ki balhé, amikor be kell mennem a szobájukba és legóra lépek…
