A cékla esete a csokoládéval és a vajjal

Myreille

Amit először szárított epernek néztem, valójában cékla, és csokoládéval mennyei. Gasztotúra: vendégségben a Makifood főzőiskolában.
Kóstoló nélkül nem lehet főzésről és ételekről beszélni… A Makifood főzőiskola szeptember 16-án indítja hatodik szemeszterét. Az iskola egyik újdonsága, hogy Chef Maki, Bereznay Tamás és Raj Ráchel összeállt, és egy három alkalmas bérlettel lepik meg a gasztronómia iránt érdeklődő ínyenceket. Tehát az asztalra került csokoládés céklatorta, yuzus madártej, flódni, savanyú káposztával és szalonnával töltött hasé és medvehagymás pogácsa. (Jelentem, mindegyik hibátlan.)
Az otthoni konyhák környezetét híven tükröző főzőiskola tanfolyamain olyan menük elkészítése szerepel és olyan ételek főzését oktatják, amelyek könnyen elkészíthetőek, ugyanakkor különlegesek is. Az órák rövid, elméleti bevezetővel kezdődnek a menüről és a hozzávalókról, majd közvetlen, baráti hangulatban oktatják a szakácsok a tanoncokat a főzés tudományára.
Chef Maki csak valódi alapanyagokat használ, kerüli a mirelit árukat, a margarint és finomított lisztet, valamint az olyan élelmiszereket, amelyek mesterséges ízfokozókat és tartósítószereket tartalmaznak. A piacról szerzi be a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, mindig ugyanannál a bácsinál veszi a házi tojást, és azt is tudja, melyik néninél kapni a legszebb salátát. Sok receptben szerepet kapnak különleges fűszerek, ennyi rafinéria mindenképpen szükséges, de ezek itthon is beszerezhetőek. Chef Maki a kiegyensúlyozott és igényes táplálkozás híve és minden ételkölteményével bizonyítja, hogy az egészséges ételek is nyújthatnak buja élvezetet. Ugyanazokat az alapanyagokat használja, mint a nagymamám, mégis modern és kreatív ételek kerülnek végül a tányérra.
Bereznay Tamás a magyar konyha szerelmese, hiszen a magyar konyha ízletes, változatos és igen kreatív. (Az más kérdés, hogy mi magyarok addig eszünk, amíg szuszogni bírunk, mindent agyonsózunk és keveset mozgunk.) A magyaros ételek rengeteg lehetőséget rejtenek és a világkonyha palettáján egyediek. Kurzusain a modern magyar konyhát mutatja be jól bevált, sokszor próbált receptekkel.
Raj Ráchel első pillantásra nem a tipikus jiddise máme, pedig ugyanolyan szeretettel főzi vendégeinek az ételeket, legalább 3-4 fogást és mindenkinek a kedvencét, mint anyukája és nagymamája. Óráin a zsidó konyha hagyományait és titkait árulja el családi recepteken keresztül. Olyan apró praktikákat oszt meg a résztvevőkkel, amelyek eddig anyáról lányra szálltak.
Mindhárom szakács más-más forrásból meríti az ihletet, azonban a közös pont, ami miatt jól megférnek egy konyhában, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel főznek, és ugyanezzel a szeretettel osztják meg tapasztalataikat és tudásukat.

Makifood főzőiskola


Raj Ráchel, Bereznay Tamás és Chef Maki - Makifood főzőiskola


Makifood főzőiskola


Makifood főzőiskola


Makifood főzőiskola


Flódni - Makifood főzőiskola


Makifood főzőiskola


Yuzus madártej - Makifood főzőiskola


Céklás csokitorta - Makifood főzőiskola


Már a lépcsőházban tudtam, hogy jó helyen járok - Makifood főzőiskola


További információ a főzőiskoláról és az őszi tanfolyamokról: Makifood főzőiskola>>

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra