Noelle Stevenson képregényében, a Nimonában benne van minden – jó történet, szív, lélek és humor -, ami miatt egy történetet szeretünk.
Noelle Stevenson: Nimona
Noelle Stevenson képregénye: Nimona
Régen olvastam képregény, de már vágytam rá, és amikor Lobo az egyik insta posztban szuperlatívuszokban beszélt a Nimonáról, azonnal megrendeltem. Majd azonnal elolvastam. És imádtam az első képkockától az utolsóig.
Ki jó és ki gonosz?
Noelle Stevenson képregénye remek lendülettel indul és ez svung végig kitart. Olykor egyszerűen csak szórakoztató, máskor szívet tépően okos, de vannak benne megrendítő epizódok is. Számomra mégis a legnagyobb előnye, hogy a karakterek részletesen kidolgozottak, összetettek. Nagyon szerethetők.
Itt mindenki szuperhős, de senki sem a marvel-i értelemben, bár köpenye majdnem mindenkinek van.
Nimona, a gaztettekre fogékony és lobbanékony természetű alakváltó, egy nap Lord Ballister Bitangfő (a főgonosz) csatlósának áll. Ám hamar kiderül, hogy a világhírű gaztevő közel sem velejéig romlott, és a jónak tartott Sir Ambrosius Aranypőc valamint a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézet sem olyan makulátlan, ahogyan a “jóktól” elvárnánk. Ráadásul Nimona is tartogat sötété, félelmetes titkokat, amelyek rettenetességük ellenére még szerethetőbbé teszik az alakváltót.
Noelle Stevenson: Nimona
A hősök páncélt hordanak és videohívást bonyolítanak
Ugyanakkor, a fejtetőre állított jó és gonosz harca nem szólna ekkorát, ha a háttérvilág nem lenne ennyire leleményes és szerethető. Noelle Stevenson mesterien ötvözi a középkor jegyeit mutató fantasy-t a legújabb kori, digitális technológiákkal: a szereplők páncélt hordanak és videohívást bonyolítanak. De ugyanilyen természetesen megférnek egymás mellett a képregény oldalain a sárkányok és az orvosok is, a mese és a tudomány.
Elképesztően sok dolog van ebben a képregényben mégis egységes. A sokszínűség és a sokféleség között “zsír” és “ragasztó” a könnyed humor. A ki- és a beszólások, a helyzetkomikumok megmentik a közhelyességtől, a mélységek pedig a felszínességtől.
Magamnak rendeltem meg ezt a könyvet. De amint elolvastam, nagyobbik (mindjárt 12 éves) fiam kezébe nyomtam. Egy lendülettel olvasta végig ő is és nagyon szerette. Értette a poénokat, de a “félelmesztő” részt is fel tudta dolgozni.
A könyvön feltüntetett ajánlás szerint 11 évnél idősebb gyerekeknek ajánlott, ezt érdemes betartani.
