Pénteken jelenik meg a Daniel Stein, tolmács. Ízlelgetem az idézetet a könyvből: “Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”
Közben lázban égek, nézegetem a naptáramat és próbálom összehozni, hogy valamelyik dedikálásra el tudjak menni, illetve egy “találkozót” is tervbe vettem. Ljudmila Ulickaja programjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)