A Brenta két partján fekszik Bassano del Grappa és kicsit sem túlzás a városkára azt a jelzőt használni, hogy festői.
Kisváros, amit egysze az életben látni kell
A képek önmagukért beszélnek. Bármit tennék hozzá csak szószátyárság lenne. Verebes Ernőnél pontosabban nem tudom megfogalmazni, micsoda érzések kavarogtak bennem Gyuri képei láttán.
” Ismerős arcot látni olyan, mint kezet mosni.
… Az arc az ember kirakata. A többi bolt meg raktár.
… Egy válságtörzs vagyunk.”
Az elméletet tudom. Sütni csak szépen, pontosan, ahogy csillag megy az égen. De a süteményeket, amelyek a kezemben vannak szemmértékre készítem. Aztán nagy bajban vagyok, amikor receptet kérnek tőlem vagy még egyszer ugyanúgy kell megcsinálni valamit.
Újdonságoknál azonban szigorúan mérlegelek, csak a receptet nem tartom be szigorúan. Könnyebb lenne beszerezni egy cup-ot, de addig is az Allrecipes-ről linkelem az átváltásokat.
Pénteken jelenik meg a Daniel Stein, tolmács. Ízlelgetem az idézetet a könyvből: “Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”
Közben lázban égek, nézegetem a naptáramat és próbálom összehozni, hogy valamelyik dedikálásra el tudjak menni, illetve egy “találkozót” is tervbe vettem. Ljudmila Ulickaja programjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)
– Olvastad valahol ezt a köret receptet vagy te találtad ki? – szegezte nekem az uram a kérdést. Mielőtt válaszoltam volna, érdeklődtem, hogy talán nem ízlik neki, de megnyugtatott. – Meglehetősen jó.
Egyszerű ötlettel éltem, szerintem nincs benne semmi nagy trükk, de emberem annyira dicsérte és el is fogyott az utolsó morzsáig – ezért kép sem lett -, hogy muszáj lejegyeznem.
Zöldségért férfit én még nem láttam így lelkesedni.
Amint felreppent a hír, hogy Sophie Kinsella Egy boltkóros naplója legújabb kiadásából lemaradt az utolsó három fejezet, felhívtam a Kelly kiadót. Nem csak a kíváncsiságom hajtott, hanem a szakmai érdeklődés is. (Már láttam a filmet, igen kellemes, ajánlom.) Lehet, hogy menthetetlenül naiv vagyok, de egyszerűen nem tudtam elképzelni azt a helyzetet, hogy a kiadó költségminimalizálás címen lehagyja a könyv végét. Most már tudom, mi történt. Az Egy boltkóros naplójának legújabb kiadása igazán kacifántos, könyvritkaságok szoktak ilyen kusza vajúdásból születni.
