Az elméletet tudom. Sütni csak szépen, pontosan, ahogy csillag megy az égen. De a süteményeket, amelyek a kezemben vannak szemmértékre készítem. Aztán nagy bajban vagyok, amikor receptet kérnek tőlem vagy még egyszer ugyanúgy kell megcsinálni valamit.
Újdonságoknál azonban szigorúan mérlegelek, csak a receptet nem tartom be szigorúan. Könnyebb lenne beszerezni egy cup-ot, de addig is az Allrecipes-ről linkelem az átváltásokat.
Pénteken jelenik meg a Daniel Stein, tolmács. Ízlelgetem az idézetet a könyvből: “Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.”
Közben lázban égek, nézegetem a naptáramat és próbálom összehozni, hogy valamelyik dedikálásra el tudjak menni, illetve egy “találkozót” is tervbe vettem. Ljudmila Ulickaja programjai a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)
– Olvastad valahol ezt a köret receptet vagy te találtad ki? – szegezte nekem az uram a kérdést. Mielőtt válaszoltam volna, érdeklődtem, hogy talán nem ízlik neki, de megnyugtatott. – Meglehetősen jó.
Egyszerű ötlettel éltem, szerintem nincs benne semmi nagy trükk, de emberem annyira dicsérte és el is fogyott az utolsó morzsáig – ezért kép sem lett -, hogy muszáj lejegyeznem.
Zöldségért férfit én még nem láttam így lelkesedni.
Amint felreppent a hír, hogy Sophie Kinsella Egy boltkóros naplója legújabb kiadásából lemaradt az utolsó három fejezet, felhívtam a Kelly kiadót. Nem csak a kíváncsiságom hajtott, hanem a szakmai érdeklődés is. (Már láttam a filmet, igen kellemes, ajánlom.) Lehet, hogy menthetetlenül naiv vagyok, de egyszerűen nem tudtam elképzelni azt a helyzetet, hogy a kiadó költségminimalizálás címen lehagyja a könyv végét. Most már tudom, mi történt. Az Egy boltkóros naplójának legújabb kiadása igazán kacifántos, könyvritkaságok szoktak ilyen kusza vajúdásból születni.
Agócs Írisz nevét még sokszor le fogom írni. Rendszeres és függő Artista Blog “olvasó” vagyok. (Egyik kedvecem a “kerítés-zebra”.)
Most mégis a másik blogja miatt ragadtam billentyűzetet és ott is a körte volt az utolsó csepp. Mert mi történik, ha egy halandó felvág egy körtét? Bosszankodva vagy érzelemmentesen kivágja a magházat, aztán megeszi. Szóval a legtöbb embernek a magház a szükséges rossz, ami figyelmet és gondolatot sem érdemel. Ehhez képest Írisz megmutatja, hogyan működik a művész.
Évek óta szeretnék kökörcsint nézegetni és fényképezni, de idén se én mentem, hanem barátnőmnek adtam kirándulási tippet. Ma reggel ezt a levelet kaptam:
“Szót fogadtunk, és a Margitsziget helyett a Sas-hegyre mentünk tegnap délután. Köszönjük a tippet. Érdekes volt. Sosem jártam ezelőtt a Sas-hegyen. Mindenképp megérte megnézni. Sajnos, már nem volt olyan sok kökörcsin, mint vártam, de azért láttunk párat.
