term ID:
parent cat ID:21
parent cat ID 1:
post ID:28183
category_21 #32cdd1

Ramazuri, avagy blogger lányok fényképezőgéppel

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Ramazuri, avagy blogger lányok fényképezőgéppel

Myreille - Publikálva:

bloggerek_sarga01

Panyi Zsuzsi vendégségbe hívott néhány bloggert, köztük engem is. Ettünk, ittunk, jól mulattunk és rengeteget fényképeztünk.   11 éve blogolok, a blog miatt lettem újságíró, sok barátomat, sőt, még a férjemet is a blogon keresztül ismertem meg. Sokat bántottak a blog miatt és rengeteg jót kaptam a blog miatt. Az ősrégi blogom miatt született meg a moksha.hu is. Azt is elmondhatom, hogy voltam már néhány bloggertalálkozón, bár az utóbbi 5-6 évben zárkózottabb lettem. (“Úgyis csalódást okozok mindenkinek” kishitűségi para volt bennem, és a bloggerek azon alfaját képviselem, akik extrovertáltság mögé rejtik introvertált lényüket.) Amikor Panyi Zsuzsi felvetette a bloggertalálkozó ötletét, mégse tétováztam. Egyrészt éppen jó hangulatomban kapott el, másrészt lassan úgy éreztem, hogy az összes barátomat sírba viszem a statisztikákkal, a blogfejlesztéssel, a trendekkel és a tervekkel valamint a reklámkampányokkal. Persze, nem láttam rajtuk, hogy unatkoznának, tudtam érdekli őket is a dolog, hiszen engem foglalkoztat, de éreztem, hogy ömlik belőlem a szó és órákat vagyok képes beszélni arról, ami a fejemben kattog a nap 24 órájában.

bloggerek_sarga03

Bloggertalálkozó: főszerepben a fényképezőgép és a sárga-szürke (Fotó: Myreille)

bloggerek_sarga04

Fotóztunk, ettünk, beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam. (Fotó: Myreille)

bloggerek_sarga05

Barackos tejszínes pite (Recept: TeaRoom, Fotó: Myreille)

A találkozóra mindenki hozott valami sárgát és szürkét. Panyi Zsuzsi sárga pomponokat és szürke köveket tett az asztalra, illetve minden kiegészítőt, amitől igazán szép lett az asztal és élni kezdtek a torták. Tortából kettő is volt. A TeaRoom barackos tejszínes pitét, Lénárd Orsi pedig mákos-barackos egyensúlytésztát hozott. Én egy nappal a találkozó előtt új útvonalon futottam, hogy feltérképezzem a sárga vadvirágokat, szerencsére találtam egy csokornyit, és beérett a sárga húsú őszibarack is. Rengeteget fotóztunk, rengeteget beszéltünk és nagyon finomakat ettünk, azonban az izgalom csak ezután kezdődött. Ott volt egy asztal tele mindenféle jósággal és engem nem is az foglalkoztatott, hogy mennyire egyforma képeket készítettünk, sokkal inkább kíváncsivá tett, hogy milyen más nézőpontokat találtak ők ugyanarról. Inspiráltuk egymást, ötletek születtek és keltek szárnyra, és nagy lendületet adott nekem ez a találkozó.
bloggerek_sarga011

Mákos, barackos egyensúlytészta (Recept: Lénárd Orsi, fotó: Myreille)

bloggerek_sarga012

Vadvirágok és friss őszibarack. Én ezt találtam ki a sárgára. (Fotó: Myreille)

bloggerek_sarga010

Mit főz négy bloggerlány, aki szeret főzni? Pizzát! De milyen jó lett! És a pizzán is ott volt a sárga, akárcsak a vizeskancsóban… (Recept: Panyi Zsuszsi, Fotó: Myreille)

Az biztos, hogy egy találkozónál nem állunk meg, már a következő találkozó témáját dolgozzuk ki és ígérem, nagyon jó lesz!

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra