A házi BBQ-szósz pillanatok alatt elkészíthető, és azonkívül hogy finom, mindenféle mesterséges anyagoktól mentes.
Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
100 g sűrített paradicsom (vagy ketchup)
6 evőkanál balzsamecet (vagy almaecet)
3 evőkanál nádcukor
2 evőkanál Worcestershire-szósz (elhagyható)
őrölt bors
só
A vöröshagymát és fokhagymát aprítógépben pépesítem, majd belekeverem a többi hozzávalót. Így a végeredmény rusztikus. Érdemes megkóstolni, mert nem jó, ha túlságosan kiérződik rajta a paradicsom íze.
Az alap változatot a BBQ-nemzetek kedv és ízlés szerint tovább fejlesztik. Lehet bele tenni narancs- vagy ananászlevet, kis csípőset (piros arany, chili), de jófajta füstös whiskey sem fog megártani neki.
A húst meglocsolom a szósszal, lefedem és puhára párolom, majd vagy a sütőben, vagy egy serpenyőben (vagy akinek van grillje, akkor szabad tűzön) pirosra, “ragacsosra” sütöm. De szoktam úgy is csinálni – ez általában kedvtől függ -, hogy a hagymát felkarikázom és a hús közé teszem. Az ízét és illatát a főzés során úgyis kiadja, majd az utolsó sütésre sima szósz marad.

Házi készítésű BBQ szósz (Fotó: Myreille)
Legújabb kedvencünk a BBQ tarja. Első lépésben a húst a BBQ szósszal egy tűzálló tálba rétegzem, átpárolom – ez jóval rövidebb idő, mint az oldalasnál -, majd a szószt a sütőben a húsra pirítom.
Kapcsolódó cikkek:
A vinaigrette titka
Gyors gyorsan, otthon




összefutott a nyál a számban.
te mivel csinálod? ketchup vagy sűrített paradicsom? mert más íze lesz ezzel is-azzal is. vegyesen milyen lehet? (fele ketchup, fele s.paradicsom?)
@lillamilla: Csináltam már ketchuppal és sűrített paradicsommal is és már kevertem is. Ha csak paradicsom van benne, akkor paradicsomosabb ízű, a kész ételben is intenzívebb a paradicsom íze. Most, hogy elfogyott az utolsó barbecue-s tarja is, azt hiszem, elsőre a ketchupos változatot ajánlom, aztán variációnak ott a sűrített paradicsom.
Az durva, hogy pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy kellene keresni egy BBQ receptet, erre ma rábukkantam itt.