Most, hogy végre van egy raklap mentám, semmi sem állhat közém és a tabbouleh közé.
Tabbouleh egész nyárra
Azt hiszem, már a Médea és gyermekei idején megfordult a fejemben, hogy egy ilyen “fajsúlyú”, kortárs szépíró vajon ír-e a holokausztról? Papírra veti-e a maga történetét? (L.Ulickaja kikeresztelkedett zsidó.) Van-e bátorsága írni erről, tud-e újat közölni, miközben sokak számára “már annyira elcsépelt ez a téma”?
Végre egy jó magyar film, borzasztó sajtótájékoztatóval. A férjem finoman felhúzta szemöldökét, amikor ebéd után egy budapesti table dance klubba indultam. Én se értettem, miért kell nekem kényelmetlen széken ülni, észrevenni a port a lámpákon, és szembesülni azzal, hogy a ribanctanya végtelenül kiábrándító délutáni fényben. Csak a felét hallottam a “beszélgetés az alkotókkal” műsorszámból, de a pulton felejtett forgatókönyvben követhettem mindent. A semmitmondó szavak közben egyetlen dologra figyeltem fel. Szajki Péter, a film forgatókönyvírója és rendezője, azt mondta, hogy őszinte filmet akart forgatni. Na ja, gondoltam, a férfiak mindig őszinték, ha a farkukról van szó.
