Mézes krémest sütni egyszerű, nekem mégis nagy kalanddá dagadt. Mese családi kedvencekről, megszépült emlékekről és egy klasszikus sütiről. Hatféle süteményt őrzök emlékként anyai nagymamám konyhájából. A zserbót, a mézes krémest, a túrós pitét arany pöttyökkel, a tojásfehérjéből készült diós piskótát meggypöttyökkel, a linzert és a meggyes-mákos rétest, aminek tésztáját a konyhaasztalon nyújtottuk, és a meggy és a mák is a kertből jött. Rétest is régóta készülök sütni, és igen, a tésztáját az asztalon akarom nyújtani, azonban az utolsó üveg baracklekvár alján még volt egy kis lekvár és azt a mézes krémeshez tartogattam. A dolog egyszerűnek tűnt, megtaláltam a nagyi receptjét és gondolkodás nélkül neki is láttam. Csak akkor kapcsoltam, hogy valami baj van, amikor a második lapon szétkentem a baracklekvárt és nekem már csak egy lapom volt, pedig jött volna még egy krémes réteg. Akkor, abban a pillanatban esett le, hogy a nagyi nem szokott baracklekvárt tenni a mézes krémesbe, csak két réteg krémet. Én viszont akartam azt a vékony baracklekvár réteget a mézes krémesbe, így a fiúk legnagyobb örömére két hét alatt kétszer sütöttem mézes krémest. A férjem (szerelmes hangon) közölte velem, hogy ő tulajdonképpen az ilyen süteményeket szereti a legjobban, bármikor bármennyit süthetek. Végül az üzletet úgy kötöttük meg, hogy én gyakrabban csinálok réteges süteményeket, de mindig ő csinálja meg a csokit a tetejére. Mézes krémeshez négy lapot kell sütni, azonban ez gyorsan megy, mert amíg az egyik tésztát kinyújtom, már meg is sül az előző. A végeredmény pedig egy nagy adag sütemény. A sütemény megtöltve, csokival a tetején 2 centi magas és két falatnyi kockákra – matematikusok és a pontosság kedvéért: hasábokra – vágom fel, mert én így szeretem. (A cukrászüzemi, magas, száraz mézes krémeseket ki nem állhatom.)
Mézes krémes (Fotó: Myreille)
Klasszikus: összeállított mézes krémes. A széle is remek. (Fotó: Myreille)
