A piskótatekercshez nem érdemes túl vastag piskótát sütni, mert az csak összenyomódik, szétreped és totális elkeseredés a vége. 30×40 centis tepsihez 6 tyúktojás éppen megfelelő.
Hozzávalók:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
2,5 evőkanál rizsliszt (vagy búzaliszt)
1/4 teáskanál sütőpor
6 evőkanál darált dió
csipet só
kb. 5 evőkanál sárgabaracklekvár
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. 30×40 centis tepsit sütőpapírral bélelem.
Sütök egy diós piskótát: A tojásokat szétválasztom és a fehérjét csipet sóval elkezdem felverni, csak éppen annyira, hogy habosodjon. Verem tovább és kanalanként beleteszem a kristálycukrot. Amikor a hab már nagyon kemény, óvatosan belekeverem a tojássárgákat, majd a sütőporral elkevert lisztet és a darált diót.
A piskótatésztát a tepsibe öntöm és kb. 20-25 perc alatt készre sütöm. Fontos, hogy átsüljön, de nem szabad rá sokat nyitogatni a sütőajtót.
A megsült piskótát kiveszem és egy nagy – amekkora a tepsi -, fa vágódeszkát veszek elő. A tepsit lefedem egy tiszta konyharuhával, majd ráteszem a vágódeszkát és az egészet (tepsi-konyharuha-vágódeszka hármast) megfordítom, azaz kiveszem a piskótát.
Lehúzom a sütőpapírt, majd a piskótát a konyharuhával óvatosan feltekerem és így hagyom legalább 15 percig. Ezután kitekerem és hagyom teljesen kihűlni. A tészta ekkor már kunkorodik és könnyen visszacsavarható.
Ha teljesen kihűlt, megkenem lekvárral, feltekerem, megszórom porcukorral és lehet szeletelni és enni.
Újdonság a moksha.hu-n a hírlevél. Havonta párszor levelet írok arról, ami aktuális, ami foglalkoztat. Megmutatom, melyik recepteket főzöm éppen, mi kapható a piacon és mit lehet belőle készíteni. Ne maradj ki ebből a rendhagyó blogból és iratkozz fel most!