– Olvastad valahol ezt a köret receptet vagy te találtad ki? – szegezte nekem az uram a kérdést. Mielőtt válaszoltam volna, érdeklődtem, hogy talán nem ízlik neki, de megnyugtatott. – Meglehetősen jó.
Egyszerű ötlettel éltem, szerintem nincs benne semmi nagy trükk, de emberem annyira dicsérte és el is fogyott az utolsó morzsáig – ezért kép sem lett -, hogy muszáj lejegyeznem.
Zöldségért férfit én még nem láttam így lelkesedni.
A párizsiak azt mondják, azért olyan jó a konyha Párizsban, mert minden hozzávalót meg lehet venni, mindig, minden friss. S mivel a világ minden tájáról özönlenek az éhes emberek, ezért a tibeti jakvajas nemzeti eledeltől a marinált jégcsapretekig – tényleg mindent lehet kapni.
A franciák imádnak enni. Lassan, élvezettel, apróra részletezve nyelvbimbójukon az ízeket, s itt nemhogy nem illik asztalnál beszélni, szinte kötelező.
A tenger gyümölcsei szinte alapélelmiszernek számítanak, a fekete kagylót (Mydia achnista) egyszerű elkészíteni és igazi beszélgetős vacsorára való.
Évek óta szeretnék sajttortát sütni, de eddig nem vettem rá magam, mert a Balettcipőben olyan tökéleteseket ettem, hogy nem akartam szégyenben maradni, illetve arra gondoltam, hogy fene bonyolult lehet. A Balettcipőben ezer éve nem voltam, de egyik este úgy álltak a csillagok és már profin ment a quiche készítés, hogy megkísértettem George-ot. Elkészítettem életem első sajttortáját. Pár nappal később, cifrázni kezdtem. Készítettem igazi New York-i Sajttortát, sőt, a málnazseléhez még verset is szavaltam.
